Ez mindent megváltoztat: elfogadta az EP a vitatott jogszabályt

agrarszektor.hu2023. július 12. 17:02

Szűk többséggel, némileg meglepetésre elfogadta az Európai Parlament a természet helyreállításáról szóló jogszabályt szerdán, amelyet a környezetvédelmi szakbizottság korábban elutasításra javasolt. A jogszabály célja, hogy 2030-ig Európa leromlott ökoszisztémáinak legalább 20 százalékát helyreállítsák, ez pedig jelentősen kihat a mezőgazdasági termelésre is.

A jogszabály teljes elutasítására irányuló szakbizottsági indítvány, amely jelentős presztízsveszteséget jelentett volna a Green Dealre nézve, korábban nem kapott elegendő támogatást a szavazáshoz.

Nem egyeztek a vélemények

Ez a törvény még azoknak is jó, akik ellene szavaztak

– mondta a szavazást követő sajtótájékoztatón César Luena, szocialista képviselő, aki a téma jelentéstevője volt. Kijelentette: „ez nagy győzelem a tudománynak, a fiataloknak, az embereknek, a mezőgazdaságnak, vagyis mindannyiunknak.”

A tervezet ugyanakkor az elmúlt hónapokban heves kritikákat váltott ki, különösen az Európai Néppárt részéről. A frakció a vita során többször hangoztatta, hogy a törvény jelenlegi formájában veszélyeztetné az európai gazdák és halászok megélhetését, nehezítené a régóta működő ellátási láncok működését és növelné az élelmiszerárakat.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
környezetvédelem, ep, természetvédelem, agroökológia, ökológia, green-deal,