Bizakodóak az agrárvállalkozások, de más szektorokban nem jók a kilátások

MTI2023. július 14. 19:31

Bizonytalanság jellemző a mikro-, kis- és középvállalkozások körében, a cégek hangulata az év eleje óta alig változott, a döntéshozók egyedül a hitelkamatoknál várnak kedvező fordulatot - közölte a K&H a bizalmi index kutatását ismertető közleményben. Kiemelték, hogy a magyarországi kkv-k következő egy éves várakozásait jelző bizalmi index az év eleji mínusz 4 ponthoz képest mínusz 5 pontra változott a második negyedévben.

Hozzátették: a vállalati hitelkamatoknál a cégek kevesebb mint fele - 47 százalék - számol kamatnövekedéssel, a várt növekedés mértéke pedig a tavalyi 5,5 százalékpontos csúcsról mostanra 2 százalékpontra mérséklődött. A versenyhelyzetük alakulását kiélezettnek látják a cégek, a legutóbbi felméréshez képest jóval kevesebben, 29 százalék helyett már csak 19 százalék gondolja úgy, hogy lekörözi a versenytársait. A középvállalkozások bizalma bár jelentősen - 23-ról 5 pontra - csökkent a második negyedévben, ám még mindig az ő várakozásaik vannak egyedül a pozitív tartományban. A kisvállalkozások és a mikrovállalkozások hangulata kisebb mértékben változott: előbbiek pontszáma mínusz 2-re esett vissza mínusz 1-ről, utóbbiaké mínusz 10-re javult mínusz 11-ről.

Mikrovállalkozások a 20 és 100 millió forint közötti, kisvállalkozások a 101 és 300 millió forint közötti, középvállalkozások a 301 millió forint és 2 milliárd forint közötti árbevételű cégek. A felmérés szerint ágazati szinten továbbra is a mezőgazdasági cégek várakozásai a legkedvezőbbek (3 pont), míg a szolgáltató szektor alig van elmaradva a pozitív tartománytól (-1 pont). A kereskedelemnél nem történt jelentős változás az év eleji várakozásokhoz képest (-6 pont), az iparnál a bizalom viszont jelentősen - mínusz 7-ről mínusz 14-re - romlott. A KH a bizalmi index összeállításában 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság döntéshozóit kérdezni meg. A legutóbbi mérést az Impetus Research készített, idén május 15. és június 9. között.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hitel, kkv, kereskedelem, mikrovállalkozások, árbevétel, kamat, kisvállalkozás, mikrovállalkozás, hitelkeret,