Enélkül tényleg nem megy? Azonnal lépni kell az élelmiszeriparban

agrarszektor.hu2023. július 19. 19:31

Az élelmiszeripari és italgyártó cégek háromnegyedénél hozott komoly fejlődést a termelésben a digitalizáció, felüknél pedig még további javulásra számítanak. A növekvő népesség kiszolgálása mellett a klímavédelmi szempontok miatt is fontosak az ilyen fejlesztések ezekben az ágazatokban.

Több komoly problémával is küzdenek globális szinten az élelmiszer- és italgyártók jelenleg, így például a globális ellátási lánc zavarai, a geopolitikai konfliktusok, a növekvő infláció és emelkedő kamatlábak, a folyamatosan változó fogyasztói szokások és a piaci verseny fokozódása. Ráadásul egyre nagyobb népességet kell ellátni, miközben fokozott figyelmet kell fordítani a klímavédelmi szempontokra is. Ebben a helyzetben a digitalizáció jelentős és hosszú távú segítséget nyújthat az ágazat szereplői számára - derül ki a Schneider Electric tanulmányából. 

A vállalat tanulmánya szerint a digitális átalakulás az élelmiszer- és italszektorban sokféleképpen történhet. Az együttműködő felhőalapú platformok használata, a dolgok ipari internetének (IIoT) kialakítása, valamint mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a folyamatok finomítása és a fogyasztók jobb megértése érdekében egyaránt hatékony eszköz lehet. A digitális technológia integrálása lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy összegyűjtsék és elemezzék az adatokat a fenntarthatóság támogatása érdekében olyan területeken is, ahonnan korábban nem álltak rendelkezésre részletes, valós idejű információk.

A fogyasztási cikkek esetében a fejlett digitális technológiákkal rendelkező vállalkozások már eredményesen csökkentették az üvegházhatású gázok kibocsátását, a hulladékképződést, a víz- és energiafogyasztást pedig akár felével is visszafoghatták Clarisse Magnin-Mallez, a McKinsey & Company ügyvezető partnere szerint. Hasonló stratégiát követve, a megfelelő szaktudásra építve az élelmiszer- és italgyártók szintén javíthatják eredményeiket.

Az IDC tavaly nyári felmérése során az élelmiszeriparban és italgyártásban tevékenykedő vállalkozások döntéshozóinak több mint háromnegyede számolt be arról, hogy a digitális fejlesztések számottevő előrelépést hoztak a főbb mutatószámok elérésében. A megkérdezettek több mint fele pedig azzal számol, hogy a jövőben még további előnyeit fogják majd élvezni a digitalizációnak. Annak kapcsán, hogy mely technológiák hozzák majd a legnagyobb változást az említett ágazatok számára, a mesterséges intelligenciát emelték ki legtöbben, a válaszadók 39 százaléka jelölte meg, míg 2021-ben még csak 25 százalékuk. A felhőalapú hálózatokat/ökoszisztémákat 36 százalék emelte ki, a felhőalkalmazásokat 35 százalék. Az IDC kutatásából az is kiderült, hogy az élelmiszeripar és az italgyártás szereplőinek közel 40 százaléka a következő években prioritásként kezeli a klímaváltozás elleni küzdelmet.

Az élelmiszeripar és italgyártás digitalizációjában rejlő lehetőségeket bemutató tanulmányunkban is hangsúlyoztuk, hogy mekkora szerepet játszik az adatgyűjtés és a legfejlettebb technológiákkal - köztük mesterséges intelligenciával - támogatott döntéshozatal a termelési és az energiahatékonyság növelésében. Saját tapasztalatainkat is felhasználva tudunk segíteni azoknak a termelőcégeknek, amelyek a digitalizáció útjára lépnek. Az észak-franciaországi Le Vaudreuil-ben lévő okosgyárunkban például 50%-al tudtuk csökkenteni az energiafelhasználást és a szén-dioxid-kibocsátást, a termelés során keletkező hulladékok mennyiségét 17 százalékkal, a vízfelhasználást pedig 64 százalékkal mérsékeltük. Az eredményeinkhez nagy mértékben hozzájárultak a vezeték nélküli IoT-érzékelők, felhőalapú digitális analitikai platformok és a mesterséges intelligencia által felügyelt vízhasznosító rendszer. Tapasztalataink azt mutatják, hogy ma már megfelelő eszközök állnak rendelkezésünkre a hatékonyabb és fenntarthatóbb termelés elérésehez

- mutatott rá Hadobás Tibor, a Schneider Electric ipari automatizációs területért felelős értékesítési igazgatója.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, élelmiszeripar, energiafelhasználás, mesterséges, digitalizáció, globális, digitális, digitális-átállás, digitális-technológia, felhőalapú, digitális-mezőgazdaság, energiaforgalom,