Újabb áremelés jöhet itthon: így drágulhatnak meg a tejtermékek a boltokban

agrarszektor.hu2023. július 26. 09:46

Erősen megérzi a magyarországi tejipar a fogyasztáscsökkenést, illetve az Európában felhalmozódott jelentős tejfelesleget, ugyanakkor ez utóbbi az európai és hazai tej- és tejtermékárak csökkenését okozza - mondta Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója az Index-nek. Hozzátette, fel kell azonban arra készülni, hogy az EPR-díjak nagy valószínűséggel megjelennek majd a termékek árában is.

A korábbi rekordmagas európai uniós tejáraknak köszönhetően Észak- és Nyugat-Európa tejtermelése tavaly ősztől erősödésnek indult, jelentős feleslegek kezdtek kialakulni, továbbá az első félévben Európában is csökkent a fogyasztás volumenben, azonban a magyarhoz képest kevésbé. Az is súlyosbítja a helyzetet, hogy a hazai vásárlóerő az elmúlt évek nagymértékű bérinflációja ellenére még mindig jelentősen elmarad az EU-s átlag vásárlóerőszintjétől, így a tejágazat folyamatos nyomás alatt van. Amennyiben az egyes, normalizálódásra utaló jelek ellenére is magas marad az inflációs nyomás, az tovább gyengítheti a fogyasztói vásárlóerőt

- tudatta az ügyvezető. Kiemelte, a hazai tejpiac rendkívül kitett a nemzetközi piacoknak is. Rámutatott arra is, hogy az európai tejpiaci helyzet (a korábbi magas árak okozta tejtöbblet, a magas infláció okozta fogyasztás visszaesése) az európai és hazai tej- és tejtermékárak csökkenését okozza.

Az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára kilogrammonként 161,96 forint volt 2023 júniusában. A fehérjetartalom 0,1 százalékpontos, a zsírtartalom 0,05 százalékpontos romlása, valamint az alapár 4 százalékos csökkenése mellett a nyerstej átlagára 6 százalékkal mérséklődött 2023 júniusában a 2023. májusihoz képest, és 1 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát. A jelentés szerint a tej és tejtermékek közül mérséklődött 4 százalékkal a trappista sajt, 5-5 százalékkal a gyümölcsös joghurt és a tejföl,6 százalékkal az adagolt vaj, 7 százalékkal a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tej, 9 százalékkal az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej, 11 százalékkal pedig a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej értékesítési ára. 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a gyümölcsös joghurt fogyasztói ára nem változott, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos UHT- (tartós) tej 1 százalékkal, a 12 és a 20 százalék zsírtartalmú tejföl, valamint az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej egyaránt 3 százalékkal, a trappista tömbsajt 5 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej fogyasztói árai pedig 6 százalékkal csökkent ugyanebben az összehasonlításban.

Harcz Zoltán beszélt arról is, hogy a hatósági áras tej piaci részaránya - a friss és az ESL-tejek kárára - jelentősen emelkedett. A hatósági áras tej kategóriának az összes megtermelt (vagy felvásárolt) tejhez viszonyított arányára, úgy vélik, hogy semmiképpen sem lehet meghatározó hatása a kormány döntésének.

Ha el tud mozdulni a mostani hatósági áras tejek fogyasztói ára a másfél évvel ezelőtti szinten rögzített árszintekről, akkor az egyéb tejek visszaszerezhetnek némi piacrészt a hatósági áras kategóriától, így elképzelhető, hogy a korábbi kedvenc 1,5%-os UHT-tej lesz az új olcsó tej.

Az EPR-díjak jelentősen megnövelik a tejfeldolgozás szereplőinek termelési költségeit, ennek fogyasztók felé történő áthárítása nélkül összességében az eredményesség jelentős romlása vetíthető előre a szereplőknél, ami így kevéssé tűnik elkerülhetőnek - hangsúlyozta a szakember. Kiemelte, a kihirdetett EPR-díjak megjelenése lassíthatja az élelmiszer-infláció visszaszorítására irányuló törekvéseket.

A tejfeldolgozók pontos önköltségi adatait nem ismerhetjük, azonban a megjelent hírek és jogszabályok alapján egy doboz tejnél a tejesdoboz és a papírkarton együttes többletköltsége - a szabályozás bevezetése előtti időszakhoz képest - akár 6-10 forint is lehet literenként (dobozonként)

- tette hozzá.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tej, infláció, tejtermék, tejtermelés, tejár, joghurt, nyerstej, trappista-sajt, tejföl, tejfeldolgozó, tejfeldolgozás,