Beindult az árcsökkenés a magyar boltokban: ezt jó, ha minden vásárló tudja

agrarszektor.hu2023. július 27. 09:04

Több termék is szinte pontosan ugyanannyiba kerül az egyes kiskereskedelmi láncoknál az online árfigyelő adatbázis tanulsága szerint, de ez a szakértő szerint egyáltalán nem meglepő, kezdettől fogva ezt várták. Mint fogalmazott, ez az eddigi leghatékonyabb kormányzati intézkedés, amely az infláció letörését szolgálja.

Július 1-jén elindult az online árfigyelő rendszer, amely összesen 62 terméket listáz boltokra lebontva, a legolcsóbbtól a legdrágábbig. Ebben több termék is pontosan ugyanannyiba kerül az egyes kiskerekedelmi láncoknál, miközben a márkajelzés minden esetben eltérő - olvasható a Világgazdaság oldalán. A portál megkereste az érintett kiskereskedelmi láncokat, amelyek válaszából kiderült, hogy ezek figyelemmel követik egymás árazását.

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára elmondta, hogy az árfigyelő adatbázis az árkiegyenlítést szolgálja a legjobban, szerinte a kereskedők sokkal jobban nézik, mint a fogyasztók, de ez nem meglepetés, kezdettől fogva ezt várták tőle, ugyanis azok az árak, amelyek összehasonlíthatók, rendszerint egyezőséget mutatnak nagyon rövid időn belül. Ennek pedig leginkább a vásárlók örülhetnek, hiszen így lehet a legjobban letörni az árakat. A szakember szerint ez az eddigi leghatékonyabb kormányzati intézkedés.

Hasonlóképpen látja a helyzetet a Magyar Nemzeti Bank is, amely többször élesen kritizálta az árstopokat, a legutóbbi kamatdöntése után a júliusi élelmiszer-inflációban már látta a pozitív hatását. Az adatbázist működtető Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számítása szerint július elseje óta átlagosan közel 7%-kal csökkent a megfigyelt élelmiszerek ára, a 62 termékkategóriából 53-ban estek a termékek átlagárai. Rigó Csaba Balázs, a szervezet elnöke egy interjúban azt mondta, hogy az adatokat szolgáltató kiskereskedelmi láncok naponta frissítik az egyes termékek árait, és láthatóan reagálnak egymásra, „a kereskedők között kialakult a napi árverseny”. Ráadásul a jövőben további fejlesztésekkel rukkolhat elő a GVH. Ezenfelül ott vannak még a kötelező akciózások, amelyek augusztustól az árstopos termékekkel tovább bővülnek, miközben az eddigi 10%-os akcióknak 15%-ra kell emelkedniük.

Minderre szükség is van, hiszen júniusban a hazai élelmiszer-infláció 28%-os volt, szemben a régiós országokkal, ahol 20% körüli értékeket mértek. De ha ilyen ütemben mérséklődnek az árak, akkor a következő hónapokban, ha lassan is, de összezárhat az olló, ami még megvan a magyar és a szomszédos országok mutatói között. Megtörténhet tehát, hogy már novemberben 10% alá kerülhet az infláció, ami decemberben 7-8%-ra süllyedhet.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gvh, infláció, árcsökkenés, élelmiszerárak, élelmiszerár-emelkedés, élelmiszer-kiskereskedelem, lista, magyar-nemzeti-bank, élelmiszer-drágulás,