A magyar bucó (Zingel zingel) a Duna és a Dnyeszter vízgyűjtőjén őshonos, hazánkban fokozottan védett fenéklakó sügérféle halfaj. Teste hosszan elnyúlt orsó alakú, szája alsó állású, pikkelyei a bőrében mélyen ülő, úgynevezett fésűs pikkelyek, ezért kézbe véve - a többi sügérféléhez hasonlóan - érdes tapintású. A felnőtt egyedek testhossza jellemzően 20-30 cm. A nagy folyók kavicsos, homokos aljzatú, gyors sodrású mederfenekén gerinctelenekkel és kisebb halakkal táplálkozik. Szaporodása a vizek tavaszi melegedésével márciusban, áprilisban történik. Mivel jellemzően a parttól távolabbi mederfenéken tartózkodik, a Duna parti életterében végzett tudományos halállomány-felmérések során csak néha kerül szem elé, ha mégis, akkor többnyire növendék, illetve felnőtt példányokkal lehet találkozni - olvasható az ELKH közleményében.
Elképesztő felfedezést tettek a magyar kutatók a folyókkal kapcsolatban
Az éjszaka aktív életmódot élő bucók szemének ezüstös fénylését a szem ideghártyájához kapcsolódó fényvisszaverő réteg (tapetum lucidum) okozza. Ritka előfordulása okán örömteli meglepetést okozott, hogy június végén Mohácsnál számos, idei szaporulatból származó, 32-42 mm közötti testhosszú magyar bucó-ivadékot fogtak a kutatók. Szalóky Zoltán, Maroda Ágnes és Sály Péter, az ÖK halökológusai immár harmadik éve végeznek halállomány-felmérést a kutatóközpont Közcélú Monitorozási projektje keretében, Tóth Balázs (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) és Mórocz Attila (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság) szakmai közreműködésével.
A kutatók a Duna főágában éjjel a parti, nappal a mélységi életteret mintázták. A mélységi mintákban nagy számban fogták a magyar bucó közeli rokonának, a szintén fokozottan védett német bucónak (Zingel streber) a felnőtt egyedeit is. Továbbá, a magyar bucó mellett előkerültek a védett selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) idei ivadékai is. E faj élőhelye és életmódja hasonlít a bucófajokéhoz, de jobban kötődik a homokos aljzathoz és a mérsékeltebb áramláshoz.
Címlapkép forrása: Szalóky Zoltán
