Hova tesszük majd a kukoricát és a napraforgót?

Braunmüller Lajos2023. augusztus 11. 05:59

A tavalyi átmenő készletekkel és a kalászosok mostani betakarításával javarészt felteltek a hazai raktárkapacitások a gabonapiacon, ráadásul egyelőre szinte áll a forgalom, vagyis úgy tűnik, mind a vevők, mind pedig az eladók a másik félre várnak, az árelképzelések egyelőre távol vannak egymástól. Ha mindez tartós marad, akkor problémás lehet az őszi betakarítású növények, a kukorica és a napraforgó termésének elhelyezése. Bár utóbbiak esetében természetesen még nem mondhatók pontos számok, de ha minden jól alakul a földeken, akkor akár 8 millió tonna áru érkezhet október-november folyamán a raktárakba, ahonnan addig hasonló mennyiségű búzát kellene eladni. Az export és a malmi kereslet ugyanakkor takaréklángon van egyelőre.

Tele vannak a hazai gabonaraktárak az ókészlettel és a frissen betakarított kalászos terméssel, miután az árpa aratása befejeződött és a búza esetében is napokon belül végéhez érnek a munkák – ha az időjárás engedi. A piac ugyanakkor meglehetősen leült, és egyelőre nem világos, hogy milyen ütemben kerül ki a raktárakból a most betárazott termés – márpedig két hónap múlva jön a kukorica és a napraforgó.

Ősszel lehetnek problémák

Ennek egyik, de talán legjellemzőbb indikátora az olasz vevők, illetve az őket képviselő hazai üzletkötők jelenléte, amely idén lényegesen alacsonyabb, mint amit a korábbi esztendőkben megszokhattunk.  Elmaradásuknak több oka lehet: lehet, hogy a tavalyi ukrán áru szorította ki a magyar terményt az olasz piacról, és előfordulhat, hogy sokuk ismét erre vár.

A kalászos értékesítése tehát egyelőre meglehetősen lanyha, az aratás után általában nagyobb mozgás szokott lenni. Ezzel együtt sem vár a nyárra raktározási problémákat Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Igaz, hozzátette:

az őszi betakarítású növények, így a napraforgó és a kukorica elhelyezése már problémás lehet.

Kérdés, mennyi jön be

Hogy ez milyen terménymennyiséget jelent, azt természetesen ma még nem lehet megmondani. A jó kezdeteket, a bőséges csapadék miatt várt jó termést az újabb folyamatok már árnyalják. A napraforgó esetében a csapadék túl soknak bizonyult, ráadásul a deszikkálás kérdése jelenleg problémába ütközik a növények magassága és a szabályozás kétértelműsége miatt – ez pedig kihathat a végső terméseredményekre.

A kukorica esetében is vegyes a kép. Az ország nagy részén rengeteg csapadék esett, de így is vannak területek, különösen az Alföld déli részein, ahova nem jutott elegendő eső – néhány helyen tehát még a kukorica is gyengén alakul. A magas inputanyag-árak miatt tavaly ráadásul meglehetősen gyengén műtrágyáztak sokan, ez is éreztetheti majd a hatását a terméseredményekben.

Nincs forgalom a kalászosok piacán

Reálisan raktárhiány valóban a kukorica és a napraforgó betakarításánál fordulhat elő több helyen is – erősítette meg lapunknak Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára is.

Ennek már azért is van esélye, mert tudomásunk szerint a búza nem olyan ütemben hagyja el az országot, amint kellene. Továbbra is meglehetősen magas az export-árualapunk.

Ez az export-árualap hozzávetőleg 3 millió tonna lehet, amely a mostani, leült piacon még sokáig foglalhatja a helyet az ősszel érkező napraforgó és kukorica elől.

Ha nem ürülnek a raktárak, akkor egyértelmű, hogy problémák lehetnek majd betakarításkor

– tette hozzá.

Egyelőre nincs gond, de hamar itt az október

A főtitkár hozzátette: ez a kalászosokat nem érinti még, a már learatott termés és a még hátralévő néhány százaléknyi területről származó búza – amennyiben nem verte el végleg az eső - elhelyezése egyelőre nem okoz problémát.

Pótsa Zsófia szerint az őszi termés – bár természetesen biztos számok még sokáig nem mondhatók – összességében 8 millió tonnát tehet ki, vagyis a kukorica és a napraforgó együttesen ekkora raktárkapacitást fog lefedni.

Nem egyeznek az elképzelések

Ez főként az exportra érvényes. A nagy vevőnek számító malomipar esetében a nagy átmenő készletek miatt sincs jelenleg érdemi vásárlás – ráadásul itt komolyan szerepet játszik a minőség.

Egyre inkább úgy látjuk, hogy idén sok a takarmány-, kevés a malmi minőség. Érdekes arányok alakultak ki, nagyjából most az látszik, hogy a búza csak mintegy harmada éri el a malmi szintet, a többi pedig takarmánybúzának tekinthető.

A kevesebb, jobb minőségű áruval pedig a termelők kivárnak, arra számítva, hogy később jobb áron értékesíthetik azt – ez is visszafogja a piacot, ahol jelenleg ideiglenes patthelyzet látszik kialakulni.

A termelők ilyen várakozása egyébként indokoltnak is látszik, a piac ugyanis arra számít, hogy élesen el fog válni a takarmány- és a malmi búza ára idén. Míg a korábbi években nem volt nagyarányú különbség a két kategória árában, az idei folyamatok révén ez kifejezettebb lehet, vagyis a malmi minőség tartása egyelőre valóban jó taktikának tűnik a termelők részéről.

 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gabona, búza, kukorica, árpa, napraforgó, gabonapiac, raktár, raktárkapacitás, búzaraktározás,