Lesújtó hírek érkeztek a világ rizstermeléséről: erre jobb lesz felkészülni

agrarszektor.hu2023. augusztus 11. 14:47

Az ázsiai gazdálkodók a hőhullámokkal és az aszállyal küzdenek, a piacon pedig a kínálat szűkülésétől tartanak. A világ legnépesebb kontinensén mostanra rekordmagasságba emelkedett az alapélelmiszernek számító rizs ára. Ez az ázsiai országok költségvetési helyzetét ugyan javítja, de a szegényebb rétegek könnyen bajba kerülhetnek.

Míg Európában is közkedvelt étel a rizs, Ázsiában alapélelmiszer. Ezt jól mutatja, hogy a rizs a teljes kalóriabevitel 60%-át teszi ki Délkelet-Ázsia és Afrika egyes részein, de például Bangladesben ez az arány 70%-os. Éppen ezért jelent akkora problémát, hogy 2008 óta most a legmagasabb a rizs ára, és ismét megjelentek azok a hangok, amelyek szerint tömegek kerülhetnek az éhezés szélére, mert nem fogják tudni megfizetni a rizst - olvasható a Világgazdaság oldalán. A thai rizstermést a szélsőséges időjárás tizedeli, a globális termés 40%-át adó India pedig a termény kivitelét tiltotta be, pontosan azért, hogy rizstermés legalább az országon belüli igényeket fedezze. India ráadásul erősen ráfeküdt a készletezésre is. Mindezek hatására a héten tonnánként 648 dollárra kúszott fel a thai fehér rizs ára.

Szakértők is kongatják a vészharangot: Joseph Glauber, a washingtoni Nemzetközi Élelmiszer-politikai Kutatóintézet vezető  munkatársa szerint a magasabb rizsárak az élelmiszer-inflációt is hajtják, ez pedig különösen Ázsiában okozhat majd gondot a nagyobb tömegeknek. A szakértő szerint az indiai exporttilalom példája ragadós lehet, és más országok is hozhatnak ennek hatására ilyen döntést, ami további dráguláshoz, illetve a kínálat szűküléséhez vezethet. Joseph Glauber szerint az biztos, hogy a szegények lesznek a helyzet legnagyobb vesztesei.

Erősödhet a protekcionizmus

A globális rizskínálat szűkülése nyomán ráadásul erősödhet a kereskedelmi protekcionizmus is, ugyanis az országok politikai vezetői belekezdhetnek az élelmiszer-tartalékok felhalmozásába, hogy biztosítsák a belföldi ellátást. Erre még csak ráerősít az El Nino jelenség, ugyanis az aszályos időjárás tovább táplálja ezeket a félelmeket.

A rizs már most is értékesebb árucikk, mint az El Nino beindulása előtt volt. Emellett már most is drágább, mint az ukrajnai háború kirobbanása előtti időkben

- mondta Peter Timmer, a Harvard Egyetem professzora.

A szakember, aki már évtizedek óta az élelmiszer-biztonságot kutatja, úgy véli, az árak tovább emelkedhetnek, egy éven belül tonnánként 100 dollárral is többet kell majd fizetni a népszerű gabonáért. Szerinte az igazi kérdés az, hogy a drágulás robbanásszerű lesz-e, vagy pedig fokozatosan lépcsőzik majd felfelé az ár. Ha azonban - akár csak pillanatokra, de - a tonnánkénti ár áttöri az 1000 dollárt, az rég nem látott pánikot szül majd a piacon. Peter Timmer emlékeztetett arra, hogy egyszer ez már megtörtént, ugyanis 2008-ban India és Vietnám egyszerre rendelt el exporttilalmat, ami igencsak hisztérikus hangulathoz vezetett.

Az időjárás alakulása a legnagyobb kockázat

A fő rizstermesztő területeken, Ázsiában az ültetvényesek ádáz harcot vívnak a hőséggel és az aszállyal.  Thaiföld már feszegeti a rizstől való elfordulás lehetőségét: a világ második legnagyobb termelője arra ösztönzi a gazdákat, hogy térjenek át olyan növényekre, amelyek kevesebb vizet igényelnek, míg Indonéziában egyre inkább kukoricát és káposztát vetnek a szárazság miatt.

Most a legnagyobb kockázatot az időjárás jelenti. Könnyen megzavarhatja a termelést, és megnöveli az általános élelmiszer-inflációt

- mondta a szingapúri Maybank Investment Banking Group vezető közgazdásza, Chua Hak Bin.

A közgazdász véleménye egybecseng a többi szakértőével, akik szerint a protekcionista hangok erősödhetnek, elindulhat az exportellenőrzés, súlyosbodhat az élelmiszerhiány, és az áremelkedés is tartós lehet. Annyit még hozzátett, hogy a feltörekvő országok azért is vannak erőteljesebben kitéve az élelmiszerárak változásának, mert a fogyasztói kosárban nagyobb az élelmiszerek súlya. Ennek ellenére a kormányzati árellenőrzések és az élemiszerár-támogatások sok országban elősegíthetik az infláció megfékezését - hangsúlyozta a szakértő. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
áremelkedés, rizs, tilalom, drágulás, élelmiszerár-emelkedés, alapvető-élelmiszerek, kivitel, élelmiszerexport, rizsföld, rizstermesztés, rizstermelés, élelmiszer-drágulás,