Kiderültek a Master Good tervei: ezért építenek új gyárat a Ságának

agrarszektor.hu2023. augusztus 12. 11:01

Új gyárat tervez építeni a Ságának a Master Good, a Sárváron megvalósuló fejlesztéssel új piacokat célozna meg a cég. A beruházás várhatóan jövőre indulhat el, az új gépek telepítéséhez mintegy háromszor akkora terület szükséges, mint ami a mostani üzemben rendelkezésre áll. Ifj. Bárány László, a Master Good ügyvezetője az Indexnek elmondta, a csirketermékek esetében a lengyel áru már nem jelent a cég számára konkurenciát, ugyanakkor a húskészítményeknél még sokszor nehéz felvenni a versenyt a német és lengyel gyártókkal, ebben segíthet majd az új Sága-üzem.

A Ságának tervezünk új gyárat építeni Sárváron, ahol a már bevált receptet kívánjuk követni. Törekszünk arra, hogy a fejlesztéssel új piacokon vethessük meg a lábunkat. Lényegében háromszor akkora terület szükséges a gépek telepítéséhez, mint ami a mostani üzemben rendelkezésre áll. Várhatóan jövőre indul a beruházás, amely munkahelymegőrző és teremtő erővel is bírhat majd

- mondta az Indexnek ifj. Bárány László, a Master Good ügyvezetője. Kiemelte azt is, hogy a koronavírus-járvány, az infláció és a háborúval hatásai miatt egész Európában drámaian visszaesett a fogyasztás. A cég árbevételének több mint 75 százalékát export teszi ki, így látszik, hogy a kontinensen a fogyasztás 10-20 százalékkal zsugorodott. A csirkehús iránti kereslet nem csökkent, azonban kevesebb kényelmi terméket vásárolnak a fogyasztók. 

Az emberek jóléte és vásárlóereje több éven keresztül várhatóan gyenge lesz, komoly megélhetési kihívásokkal kell majd szembenézniük. Nehéz menet előtt állnak a gyártók, a kereskedők és a vásárlók is. 

Azzal kapcsolatban mennyire nehéz most munkaerőt találni, a vezető tudatta, szükség van vendégmunkásokra. Közölte, a bérek emelkedésével a nehezebb fizikai munkát egyre kevésbé akarja a hazai lakosság elvégezni, akik képzést igénylő, jövedelmezőbb állásokat céloznak meg, ezért szükség van vendégmunkásokra.

Alkalmazunk vendégmunkásokat, elsősorban a Fülöp-szigetekről. Négy évvel ezelőtt mi voltunk az elsők, akik a Fülöp-szigetekről hoztak be vendégmunkásokat. Abban az időszakban 200 filippínó tartózkodott az országban, 40 százalékuk a Master Goodnál dolgozott. Mostanra ez a szám jóval több lehet. Jelenleg 260 filippínót alkalmazunk. Vannak, akik kétéves szerződéssel érkeznek, körülbelül 30 százalékuk visszatér szülőhazájába, 40 százalékuk hazautazik látogatóba, majd visszatér, 30 százalékuk azonnal hosszabbítaná a munkaszerződést. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
beruházás, hús, baromfi, munkaerő, csirke, infláció, fejlesztés, sága, csirkehús, master-good, húskészítmény, koronavírus,