Falánk kártevő lepte el a Balatont: mindent elpusztít, amit csak ér

agrarszektor.hu2023. augusztus 18. 17:16

Több tonnányi törpeharcsát gyűjtöttek már be a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. szakemberei a tóból. A gyérítést, amit egy hónapja kezdtek meg a Balatonon, egy átfogó kutatás előzte meg. Ennek köszönhetően a társaság rendkívül pontos adatokkal rendelkezik a balatoni törpeharcsa-állományról, annak szaporodásáról, illetve az egyes gyérítési technikákról.

Még mindig aggasztóan sok törpeharcsa található a Balatonban, pedig idén már több mint egy hónapja folyik a gyérítés. Az állomány hirtelen sokasodásának oka többek közt a megváltozott hidrometeorológia, illetve a tó keleti medencéjében történt tisztulás. Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója részletes tájékoztatást adott az állomány életmódjáról, szaporodásáról, illetve az egyes gyérítési technikákról - írta meg az Infostart. Az immár ötéves munkát egy kutatás előzte meg, amit a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet végzett, és ahol olyan sok információt szereztek, hogy elkezdhették, azóta folyamatosan gyérítik a törpeharcsa állományt. A varsákon kívül elektromos halászgéppel, dobóhálóval és merítőszákkal végzik a munkát, az utóbbi jelenleg a leghatékonyabb módszer. Ezekkel a módszerekkel tonnaszámra tudják begyűjteni a halakat.

Loading...

Az elmúlt egy hónapban már több mint 250 ezer ivadékot szákoltak, ami több mint 120 mázsa törpeharcsát jelent. Szári Zsolt hozzátette, a horgászat során érdemes hozzájárulni a gyérítéshez, és ha valaki törpeharcsát lát, érdemes megfogni szákkal, és kiszedi a Balatonból, hogy ne okozzon bosszúságot a horgászatok során.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hal, balaton, horgászat, törpeharcsa, horgász, kártevő, halfaj, állománygyérítés, gyérítés,