Olyan kánikula jön itthon, amit nehéz lesz elviselni: itt a friss előrejelzés

MTI2023. augusztus 24. 19:14

Augusztus utolsó hétvégéjén is kitart a kánikulai idő, szombaton és vasárnap a legmelegebb órákban akár 32-38 Celsius-fok is lehet, és csak néhol fordulhat elő zápor-zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.

Pénteken jellemzően napos idő várható fátyolfelhőkkel, csapadék nélkül, ugyanakkor délutántól a nyugati, északnyugati, északi tájakon már gomolyfelhők is képződnek, és ott a határok mentén néhol zápor, zivatar is előfordulhat. A déli szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 32 és 36 fok között alakul.

Szombaton napos időre kell számítani kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, és legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. A hajnali 16-23 fokról délutánra 32 és 38 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap is napos idő várható kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, és legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő. A délutáni, esti óráktól az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödhet. A minimum 17 és 24 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 32 és 38 fok között alakul.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
csapadék, időjárás, előrejelzés, kánikula, hőmérséklet, hőség, zivatar, zápor, országos-meteorológiai-szolgálat, vasárnap, hajnal, péntek, szombat,