Jelentősen nőttek a csirke- és tojásárak

agrarszektor.hu2023. augusztus 25. 13:27

A baromfiágazat termelői bizonyára örülnek a hírnek, a feldolgozók és a fogyasztók ugyanakkor kevésbé: az idei év első felében jelentősen nőttek a vágócsirke-árak és még ennél is nagyobb mértékben drágult a tojás. Mindez a korábbi évek nehézségei után az alacsony takarmányárakkal párosulva jó hír a gazdáknak, ráadásul az árstop kivezetése is rendezheti a piaci zavarokat. Fenyegető ugyanakkor a baromfiinfluenza, amely nem csak állategészségügyi, hanem globális piaci kérdés is egyben.

Az Európai Bizottság adatai szerint 265,74 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára 2023 első harminckét hetében, ami 7 százalékos növekedést jelent az előző évihez viszonyítva. A magyarországi ár 26,7 százalékkal 973 forint/kilogrammra emelkedett ugyanebben az összehasonlításban.

A feldolgozók áremelése kisebb volt

Az AKI PÁIR adatai szerint a csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 12,4 százalékkal 1973 forintra, a csontos csirkemellé 5,9 százalékkal 1364 forintra nőtt kilónként. A csirkemell összesített ára 12,6 százalékkal 1947, a csirkecombé pedig 13,4 százalékkal 915 forintra emelkedett egy kilogrammra vetítve 2023 első harminckét hetében 2022 azonos időszakához képest.

Kirívó tojásdrágulás

Az Európai Bizottság adatai alapján az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 244,08 euró volt 100 kilogrammonként 2023 első harminckét hetében, ez jelentős mértékben, 41,8 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának árát.

Ezen belül az M méretosztályú, dobozos tojás csomagolóhelyi ára 63,2 százalékkal 63,21 forintra, az L méretosztályú, dobozos tojásé 64,2 százalékkal 72,85 forintra nőtt darabonként. Az M-es tálcás tojás csomagolóhelyi ára 63 százalékkal 56,16 forintra, az L-es tálcás tojásé 59,5 százalékkal 60,34 forintra emelkedett ugyanekkor, egy darabra vetítve. A mélyalmos étkezési tojás (M-es és L-es méretben) csomagolóhelyi ára 68,23 forint volt 2023 első harminckét hetében darabonként, ami 66,1 százalékkal haladta meg a 2022. év azonos időszakának átlagárát.

Vannak még kockázatok

A termelői árak tehát emelkednek, ám a baromfiágazat ennek ellenére problémákkal is kénytelen szembenézni. A közelmúltban a távol-keleti országok már a madárinfluenza megjelenésének első hírére Brazília teljes területére felfüggesztették a brazil baromfihús importját, az Európai Unió viszont mind ez ideig minden kaput nyitva hagyott. Köztes megoldásként kínálkozik a regionalizáció, ami azt jelenti, hogy az importőr országok csak arról a területről nem fogadnak szállítmányokat, amelyek ténylegesen érintettek az járvánnyal. Az unió most a kölcsönösség alapján folytat regionalizációs tárgyalásokat a világ csirkehústermelésének mintegy 16-18 százalékát adó Brazíliával.

Korábban az árstop is komoly piaci zavarokat okozott az ágazatban. A rendelkezés alapvetően a csirketermék-pályát érintette, és a csirkének jellemzően csak bizonyos mennyiségű mellfiléje és bizonyos mennyiségű farhátja van, ezekből a termékekből volt egyfajta hiány, a többi termékből pedig felesleg keletkezett.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tojás, baromfi, csirke, tojáságazat, brojlercsirke, csirkeágazat,