Durva számok érkeztek: ennyibe kerül most a búza és a kukorica itthon

agrarszektor.hu2023. augusztus 30. 08:12

Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 51 százalékkal alacsonyabb, átlagosan 68,5 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával augusztus harmadik hetében. A takarmánybúzát 2022 azonos időszakához képest 51 százalékkal alacsonyabb, 63,6 ezer forintos tonnánkénti áron, míg a takarmánykukoricát 44 százalékkal kevesebbért, tonnánként 73,2 ezer forintért adták augusztus harmadik hetében.

Búza

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériuma (USDA) augusztusi előrevetítésében 793 millió tonnára (+0,4 százalék) jelzi a 2023/2024. gazdasági évben várható globális búzatermést - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb jelentéséből. Az előre jelzett felhasználás 796 millió tonna lehet, így 266 millió tonna búza maradhat a tárolókban a szezon végén. A Tallage szakemberei szerint az Európai Unióban az egy évvel korábbival csaknem megegyező területről, 21,8 millió hektárról 124,7 millió tonna (-0,5 százalék) őszi búzát takaríthatnak be az idén. A főbb termelő tagországok közül Franciaországban a terület 2 százalékos (4,8 millió hektár) és a hozam 3 százalékos (7,4 tonna/hektár) emelkedésének köszönhetően a tavalyinál 4 százalékkal több, 35,2 millió tonna búzát arathatnak. Németországban 2,9 millió hektárról (-2 százalék) - 7,5 tonna/hektár termésátlag mellett (-1 százalék) - 21,7 milliót tonna (-3 százalék) termény kerülhet a tárolókba. Romániában 2,1 millió hektárról 10,2 millió tonna (+14 százalék), Lengyelországban 2,5 millió hektárról 12,2 millió tonna (-4 százalék) kibocsátást jeleznek. Bulgáriában 1,2 millió hektárról 6,4 millió tonna (+3 százalék) búza betakarítását vetítik előre. Spanyolországban a terület 12 százalékos (1,7 millió hektár) és a termésátlag 34 százalékos csökkenése (1,8 tonna/hektár) 3 millió tonna (-42 százalék) termést eredményezhet (Tallage). Magyarországon az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint augusztus elejére a terület 96 százalékán fejeződött be az őszi búza betakarítása: hektáronként 5,6 tonnás hozammal 5,5 millió tonnát arattak a gazdák.

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 68,5 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával augusztus harmadik hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbitól 51 százalékkal maradt el. A takarmánybúza 63,6 ezer forint/tonna termelői áron (-51 százalék) forgott ugyanekkor. A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az ISCC NUTS II fenntartható takarmánybúza szeptemberi tőzsdei elszámolóára változatlanul 66 ezer forint/tonna volt augusztus 14. és 25. között. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza szeptemberi jegyzése 217-226 dollár/tonna között hullámzott a megfigyelt tőzsdenapokon. Ezzel egy időben a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) a termény szeptemberi jegyzése 228-234 euró/tonna között mozgott.

Kukorica

Az USDA augusztusi projekciójában a 2022/2023. gazdasági évit 5 százalékkal meghaladó, 1214 millió
tonna globális kukoricatermést jelez a 2023/2024. gazdasági évben. A felhasználás 1200 millió tonnára
tehető, ami az előző szezonét 3 százalékkal haladná meg. A 2023/2024. évi szezon végére 311 millió
tonna kukorica maradhat a tárolókban. A Tallage szerint Dél-Olaszországban és Görögországban július közepén a magas hőmérséklet kedvezőtlenül hatott a kukorica fejlődésére. Horvátországban és Magyarországon a csapadékosabb időjárásnak köszönhetően jó hozamok várhatók, miközben Bulgáriában és Kelet-Romániában romlottak a terméskilátások. Lengyelországban, a Benelux államokban, ÉszakFranciaországban és Észak-Németországban az esők javítottak a termés állapotán. Franciaország és Németország déli területein azonban további csapadékra lenne szükség a megfelelő szemfeltöltődéshez. Az Európai Unióban a 2022. évinél csaknem 12,5 százalékkal több kukoricát takaríthatnak be az idén. Romániában 11 millió tonna (+29 százalék), Franciaországban 11,4 millió tonna (+9 százalék), Lengyelországban 7,5 millió tonna (-6 százalék) kibocsátást várnak. Magyarországon az AM tájékoztatása szerint 5,9 millió tonna kukoricatermésre van kilátás.

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 73,2 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica augusztus harmadik hetében, ami az egy évvel korábbit 44 százalékkal múlta alul. A BÉT-en az ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica különböző határidőkre szóló jegyzése egyaránt 3500 forinttal csökkent augusztus 14. óta: a novemberi 67,5 ezer, a decemberi 69 ezer, a 2024. márciusi 72,5 ezer, a 2024. májusi 76,5 ezer forint/tonna volt augusztus 25-én. A chicagói árutőzsdén 183-189 dollár/tonna tartományban ingadozott a kukorica szeptemberi jegyzése augusztus 14. és 25. között. A párizsi árutőzsdén a termény novemberi tőzsdei elszámolóára 211-217 euró/tonna között hullámzott ugyanekkor.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gabona, búza, kukorica, árutőzsde, időjárás, betakarítás, augusztus, búzatermés, takarmánykukorica, forint, hőmérséklet, takarmánybúza, étkezési-búza,