Ez ijesztő: 45-48 fokos nyarak is jöhetnek Magyarországon a jövőben

agrarszektor.hu2023. augusztus 30. 11:01

Egy új kutatási eredmény szerint akár néhány évtizeden belül leállhat az a tengeráramlat, amelynek jelenleg a mérsékelt égövet köszönhetjük, ami azt jelenti, hogy nyáron nem lesz ritka a 40 fok feletti hőség, télen pedig a harminc fok alatti fagy Európában. Ráadásul a kontinensünkön ugyanúgy kell majd számítani a folyók kiszáradására, mint a pusztító árvizekre. Molnár László meteorológus szerint ideig-óráig geomérnöki megoldásokkal fékezni lehet a bajt, de jobban tesszük, ha felkészülünk arra, hogy gyökeresen megváltozik az életünk a közeljövőben.

Júliusban publikálták a Nature tudományos folyóiratban a koppenhágai egyetem kutatói a tanulmányukat, amely szerint a Föld éghajlatát döntően befolyásoló AMOC (Atlantic Meridional Overturning Circulation) tengeráramlat az évszázad közepére valószínűleg leáll - írja a 24.hu. A témával kapcsolatban a Molnár László meteorológus a lapnak elmondta, ez szinte biztosan meg fog történni 2025 és 2095 között. Kiemelte, az AMOC az 1950-es években kezdett lassulni, és most 15-20 százalékos lassulásnál tart. Közölte, a leállás nagyon gyors lesz, legfeljebb néhány év alatt lezajlik majd, és annak hatására drasztikus változások fognak bekövetkezni.

A szakember tájékoztatott, fel kell készülni arra, hogy a. Kárpát-medencében a mostani átlaghőmérsékletnél 2-3 fokkal hidegebb lesz. Hozzátette, ez egyes időszakokban kegyetlen lehűléseket okoz majd, nem lesz ritka a tartós fagy és az akár mínusz húsz- vagy harmincfokos hideg sem.

Olyan teleink lesznek, amikor befagy a Duna újra. Cserébe viszont olyan nyarak jönnek, amikor nem 32 fokos, hanem akár 45-48 fokos hőségektől szenvedünk. Ráadásul a folyóink, főleg az árterületeink nincsenek felkészítve olyan árhullámokra, amik ilyen helyzetből következnek. Amikor a nagyon hideg télből egy rövid, pár hetes vagy akár csak néhány napos átmenet után - amit tavasznak már nem is nagyon lehet nevezni - átmegyünk egy nagyon forró nyárba, az azzal jár majd, hogy sokkal több hó és jég fog felhalmozódni télen az Alpokban, és az rettentő gyorsan fog elolvadni. Tehát olyan jeges áradások lesznek, amit a modern ember még nem látott.

Molnár László beszélt arról is, hogy mindez azt jelenti, hogy a közeljövőben gyakorlatilag két évszakunk lesz: nyáron trópusi, télen sarkvidéki klímára kell számítani. Hangsúlyozta, a Föld élelmiszerkosarainak nevezett helyek - az USA és Kanada középső nagy alföldi régiói vagy a Csernozjom-régió Oroszországban és Ukrajnában - használhatatlanok lesznek gabonatermesztésre. Vannak olyan rövid tenyészidejű fajok, mint a sárgarépa, a zöldborsó meg a retek, amiket valószínűleg lehet majd termeszteni, csak át kell hozzá alakítanunk az étrendünket. Meg az életmódunkat, hiszen ez a megváltozott klíma a jelenleginél is nagyobb energiaszükséglettel jár majd: télen fűteni és nyáron hűteni kell. A Kárpát-medencében is csak rövid tenyészidejű növényeket lehet majd termeszteni, amik abban a forróságban - öntözés mellett - megélnek.

Magyarországon például a lehető leggyorsabban le kell szigetelni minden épületet, de vastagon. A másik sürgető kérdés a víztározás. Állandó és hatalmas víztározókat kell építenünk, amikből öntözni lehet könnyen, nem száz kilométerekre elszállítva a vizet. A téli olvadékvizet megtartani, az ország keleti felén főleg, mert nyáron a Tisza szinte biztosan kiszárad majd. A Dunában lesz víz, de a viselkedése a mostani vízjáráshoz képest is szélsőségessé válik, néha apadásokkal, máskor óriási árhullámokkal. A Dunán is nagy árvíztározókat kell építeni, ami óriási beruházás, de bele kéne vágni minél hamarabb. A harmadik pedig: rengeteg üvegházat építeni, amiket geotermikus energiával kellene fűteni. Ez nyilván nagyon magas zöldségárakat fog eredményezni, de legalább lesz zöldség. Már vannak amúgy geotermiával meghajtott üvegházak Magyarországon, csak egyelőre nagyon kevés.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gabona, energia, tél, zöldség, víz, fagy, időjárás, víztározó, üvegház, hőmérséklet, nyár, hőség, éghajlat, árhullám,