Elképesztő: nem is gondolnád, mennyi élelmiszert dobnak ki a magyarok

agrarszektor.hu2023. szeptember 8. 08:14

Hazánk kiemelt szerepet szán a rövidebb ellátási láncoknak, a helyi termékek népszerűsítésének, a digitalizációnak és a tudatosság növelését célzó kampányoknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Élelmezésbiztonsági Konferencián, Szamarkandban. A tárcavezető kifejtette, a fogyasztói döntések meghatározó mértékben befolyásolják az élelmiszerlánc szereplőinek stratégiáit, így a fogyasztói magatartás alakítása több szempontból is hozzájárul az agrárélelmezési rendszerek fenntarthatóságához.

Magyarországon az egyik kiemelt szemléletformáló program a „Maradék nélkül”, melynek oktatási anyagait már általános iskolában megkapja a fiatal generáció, hiszen fontos a tudatos fogyasztásra és vásárlásra való tanítás minél korábbi megkezdése - tette hozzá. A miniszter szerint jó úton haladunk, hazánkban a megvásárolt élelmiszereknek mindössze 10%-a kerül a szemetesbe, míg globálisan az élelmiszerek átlagosan 30%-át pazarolják el - írja az AM.

Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány támogatja az agrár-digitalizációt a stabilitás és a kiszámíthatóság érdekében, mivel több adatra, jobb minőségű információra építve helyesebb gazdálkodási döntéseket lehet hozni. Emellett csökkentik a termelés kockázatait és a mezőgazdaság ökológiai lábnyomát, nő a hatékonyság, a versenyképesség és a jövedelemszint. A tárcavezető kiemelte, szakpolitikai ösztönzők révén támogatjuk a kistermelőket a vidéki területeken történő megélhetés javítása érdekében. Az agrártársadalom elöregedésének problémájára pedig a családi gazdaságok jogi szabályozása révén is keresik a megoldást. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, fenntartható, program, fenntartható-mezőgazdaság, magyarország, fenntartható-élelmezés,