Aggasztó hírek jöttek az árstop utáni élelmiszerárakról: ezt jó, ha mindenki tudja

agrarszektor.hu2023. szeptember 11. 09:02

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint azok az élelmiszerek drágultak a legjobban augusztusban, amelyek az árstop hatálya alá tartoztak. A cukor ára 71%-kal lett magasabb az intézkedés kivezetése után, a csirkemellé és a sertéscombé pedig 15-16%-kal emelkedett azóta. A liszt és a tojás ára ugyan csökkent, ám a szakértő szerint ezek már hónapok óta olcsóbbak lehetnének, ugyanis a beszerzési áruk az elmúlt időszakban folyamatosan csökkent.

Az online árfigyelő rendszer szerint az elmúlt hónapban 400 forintért is árultak egy liter étolajat az országban, ami azt jelenti, hogy 40%-kal volt olcsóbb, mint az árstop idején. Ez az információ azonban a nagy üzletláncokra vonatkozik csak, amelyek kötelesek akciózni, és adatokat küldeni az online adatbázisba, míg a falusi kisboltok ismét szabadon árazhatnak - olvasható az RTL oldalán. Egy, a Híradónak nyilatkozó kereskedő augusztusban is annyit kért az olajért, mint júliusban. Egy boltvezető pedig korábban azt mondta, hogy ugyanannyiért tudja adni, mint az árstopnál, 780 forintért, mert ő 550 forintért szerzi be.

Durván megdrágult a csirkemell a hazai boltokban

A csirkemell kilónkénti átlagára 1740 forintról 2 ezerre ugrott augusztusban, míg a cukor ára egyetlen hónap alatt 71%-kal ugrott meg, a sertéscombé 16%-kal, a csirkemellé pedig 15%-kal emelkedett. A zsírosabb UHT tej ára 8%-kal nőtt meg augusztusban. Vagyis ebből a négy árstopos termékből lett a négy legjobban dráguló élelmiszer Magyarországon, az ársapkák kivezetése után.  

A fogyasztók tulajdonképpen egy tompított mesterséges áron vehették meg a termékeket. De hát közben a világ a háttérben nem állt meg, és az árstop kivezetésével, ha nem is egyszerre, de jelentős részben ugye ránk szakadt a valóság a fogyasztói árakra is

- mondta Braunmüller Lajos, az Agrárszektor vezető elemzője.  

Aminek olvadni kezdett az ára: a liszt 12%-kal, a tojás pedig 9,5%-kal lett olcsóbb. Estek az energiaárak, és feleannyiba kerül a takarmány, mint tavaly. A szakértő szerint ebből következően a kereskedők hónapok óta kedvezőbb áron jutnak ezekhez a termékekhez, de a fogyasztói árakból augusztusig nem engedtek, amíg a többi árstopos élelmiszeren veszteséget termeltek.

Az árstop utolsó hónapjaiban, talán már ilyen május-júniustól kezdve egészen ugye július 31-ig, ameddig az árstop élt, bizony drágábban vettük a tojást, mint amennyi a piaci folyamatokból következett volna

- tette hozzá Braunmüller Lajos.

Az Agrárszektor által korábban megkérdezett agrárközgazdász még sarkosabban fogalmazott. Raskó György kereken kijelentette, hogy véget ért az olcsó élelmiszerek kora Magyarországon, és a jövőben nem várható visszarendeződés ezen a téren.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
cukor, tej, áremelkedés, élelmiszerárak, élelmiszerár-emelkedés, alapvető-élelmiszerek, étolaj, csirkemell, sertéscomb, élelmiszer-drágulás, árstop, hatósági-ár,