Már a baromfisok szerint is aggályos a Lidl importja

Már a baromfisok szerint is aggályos a Lidl importja

agrarszektor.hu
Közleményt adott ki a Baromfi Termék Tanács (BTT) egy, a közelmúltban egyre nagyobb figyelmet kapó jelenség kapcsán. Mint ismeretes, olcsó import baromfihúsok jelentek meg a hazai élelmiszerláncok üzleteiben, a BTT pedig az ezzel kapcsolatos állásfoglalását tette közzé.

A BTT közleményében jelezte, hogy külföldről származó olcsó baromfihúsok is megjelentek a Lidl magyarországi bolthálózatában. A szakmai szervezet szerint

az üzletlánc korábbi vállalását sértő magatartásával károkat okoz beszállítóinak, a baromfipiac hazai szereplőinek. Lengyel csirkemellfilé és darált pulykahús is megjelent az utóbbi időszakkan a Lidl magyarországi üzleteiben, rontva ezzel a hazai baromfiágazati szereplők érékesítési lehetőségeit. A külföldi termékeket az üzletlánc akciók keretében, jóval olcsóbban forgalmazza a magyar baromfihúsoknál, így a behozatal alkalmas lehet arra, hogy letörje a belföldi baromfiárakat, egyben negatív precedenst teremtsen.

A Baromfi Termék Tanács emellett nehezményezte a Lidl húsbehozatalát, hiszen az üzletlánc korábban maga vállalta, hogy csak magyar termelésből származó baromfihúsokat forgalmaz. Meglátásuk szerint a mostani húsimport szembe megy a Lidl korábbi ígéretével és vállalásával, ezzel veszteségeket okoz a hazai baromfiágazati vállalkozásoknak. Mint írták,

a BTT egyetért a hazai sertéságazat szereplőivel, akik szintén kifogásolják a Lidl jelenlegi piaci magatartását. A magyar hússzektor jövője múlhat azon, hogy a kereskedelmi láncok a hazai húspiaci vállalkozásokkal korrekt és kiszámítható együttműködési magatartást tanúsítsanak.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?