Fontos dologra figyelmeztetnek itthon: ez sok magyar kutyatulajdonost érint

MTI2023. szeptember 13. 08:12

Háromszáz olyan gazdát támogat az Orpheus Állatvédő Egyesület, aki vállalja kisállata, elsősorban kutyája és macskája ivartalanítását. Magyarországon sokkal több állatot szaporítanak, mint amennyi felelős gazda van, ez is oka, hogy a kóborrá váló egyedek száma nem csökken, ennek megakadályozására elsősorban az ivartalanítással van a legnagyobb esély.

Az egyesület szerint a lehetőségnek köszönhetően több ezer potenciálisan túlszaporított állattal lesz kevesebb. Seres Zoltán, az egyesület vezetője a közleményben kiemelte: évek óta hangsúlyozzák a felelős állattartás fontosságát, mivel főképp a falvakban, illetve városok külső területein szabadon szaporodhatnak az állatok. Az állatmenhelyek, a gyepmesteri telepek felelőtlen emberek miatt nehezen működnek - írta közleményében az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely 2023 második felében háromszáz állat ivartalanítását támogatja.

2022-től az állatok szaporítása egyébként is büntethető cselekmény, így mindenkit  az állatok ivartalanítására buzdítanak a kóborrá váló egyedek számának csökkentése érdekében. Az Orpheus Állatvédő Egyesület kínálta lehetőségről az érdeklődők a társaság honlapján, illetve a közösségi oldalán, a https://www.facebook.com/AnimalPolice/-on tudhatnak meg részleteket.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
állattenyésztés, állat, állatvédelem, állattartás, állategészségügy, állatjólét, állattartó, állatvédő, egyesület, állatok,