Takaréklángon, de megy tovább az iskolatej program

Braunmüller Lajos2023. szeptember 13. 05:58

Döcög az iskolatej program, de legalább van – nagyjából így lehet összefoglalni az általunk megkérdezett tejágazati szereplők véleményét, akik mindegyike hangsúlyozta: fontos és hosszútávon is jelentős kezdeményezésről van szó. Az iskolatejet a gyerekekhez uniós támogatott program keretében juttatják el, a feldolgozók minden egyes adag termék után meghatározott összeget kapnak, ami uniós és nemzeti támogatásból tevődik össze. Az edukációs, egészségnevelési, és – ki nem mondottan, de – szociális jellegű kezdeményezésen a feldolgozók anyagilag nem nyernek, de így is szívesen részt vesznek benne, sőt, szeretnék újra a korábbi szintre bővíteni. Ennek legfőbb akadálya a költségvetés helyzete, ám a kezdeményezést mindig is támogatta az Agrárminisztérium, valamint a hírek szerint van esély arra is, hogy az EU a jövőben több pénzt ad a programra – Brüsszel azonban mindinkább azt szeretné elérni, ha a gyerekek minél kevesebb cukrozott terméket, és minél több natúrtejet, tejfölt és sajtot kapnának.

A korábbi koronavírus járvány, majd az elszálló infláció egy időre zárójelbe tette az iskolatej programot, az idei évben azonban újra kaphatnak a gyerekek tejtermékeket a kezdeményezés keretében.

Nem vastag a büdzsé

A program már a korábbi években is viszonylag szűkös költségvetéssel működött, egy idő után heti öt nap helyett csak négy napon kaptak tejtermékeket a gyerekek. Aztán jött a Covid, majd 2022-ben a kiugró infláció, amely egy időre szüneteltette is a kezdeményezést. Az idei tanévben a program újraindult, igaz, most már csak heti három nap juttatnak el a gyerekeknek tejtermékeket.

– mondták el az Agrárszektornak iparági források, akik szerint továbbra is fontos, edukációs célokat szolgál a rendszer, amely ráadásul nem jelent veszteséget a feldolgozóknak. A program évről évre történő szűkülésének alapvetően költségvetési okai vannak, mind a szaktárca, mind pedig a tejipari szereplők fontosnak tartják a fenntartását, az egyre kisebbre szabott iskolatej program eredeti, ötnapos fenntartásának, esetleg bővítésének mindenekelőtt nem a szándék hiánya, hanem a célra fordítható kevés pénz az oka.

Az iskolatejre éves szinten így mintegy 3-4 milliárd forint jut, amely ma már csak heti három napi osztásra elegendő. Ezzel együtt az ágazat fontosnak tartja, hogy a régóta futó, egy ideig szünetelő program fennmaradt, és az idei tanévben újra tejtermékeket kaphatnak a gyerekek.

Vita a cukor körül

A programot jelentős részben pénzelő Európai Unió és a feldolgozók között ugyanakkor van némi véleménykülönbség a megvalósítást illetően.

A feldolgozók szerint az iskolatej program nem lehet a cukorról való lenevelés programja, hanem általában a tejtermékek népszerűsítését kellene szolgálnia. A visszajelzések is ezt támasztják alá: van olyan iskola, amely már jelezte, hogy nincs értelme heti három napon tejet adni a gyerekeknek, mert már unják az iskolások.

Nem mindenhol az unalom ugyanakkor a fő szempont. Bár a program során ritkán hangzik el nyilvánosan, az általunk megkérdezett iparági szereplők szerint az iskolatej ügye nem csupán edukációs, hanem szociális célokat is szolgál. Számtalan gyerek esetében, különösen a szegényebb régiókban az iskolatej az egyetlen tartalmas és egészséges táplálék, amihez a nap folyamán hozzájutnak.

Nehezíti a programot az is, hogy a 75 millió forint feletti szállításokat közbeszereztetni kell, ezért a feldolgozók egy része ügyel arra, hogy ezalatt a szint alatt maradjon.

A feldolgozók így is szívesen részt vesznek a programban, hiszen a termékek mindegyikére van egy meghatározott mértékű támogatás, ami az EU által adott pénzből és a nemzeti részből tevődik össze. Ez alapján számolnak a feldolgozók, hogy így megéri vagy nem éri meg nekik. Van olyan lehetőség is, hogy a szülők beszálljanak, sőt, itt-ott az iskolák is áldoznak a programra – utóbbi ritka eseteket nem az állami, hanem a jobb helyzetben lévő egyházi iskolák jelentik. A támogatás persze a leghangsúlyosabb a program egészében.

Nem a pénzért, az egészségnevelésért csinálják

A program keretében egy átlagos évben összességében 3-4 millió liter tej, 4-5 millió liter ízesített tej, 1,5-2 millió kilogramm joghurt és 250-300 tonna ömlesztett sajt fogyott

– mondta el az Agrárszektornak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Hozzátette:

Az ügyvezető szerint a program legfontosabb értéke az egészségnevelés, az edukáció, amin ráadásul lehetne még javítani. „Ne felejtsük el, hogy a tej és tejtermékek napi szintű fogyasztása minden korcsoport számára ajánlott, de különösen a növekedésben lévő gyermekeknek az erős, egészséges fogak és a megfelelő csonttömeg kialakulása érdekében.

A visszajelzések alapvetően pozitívak, de ez növelhető lenne a program edukációs részének, a programot és a tejfogyasztást népszerűsítő kommunikációnak erősödésével, amelyre a vonatkozó miniszteri rendelet lehetőséget is ad. Egy átlagos évben 440 ezer gyermek vesz részt az iskolatej programban, ezért ezt a lehetőséget mindenképpen ajánlatos kihasználni.

Zajlik a felülvizsgálat

Az ügyvezető szerint a program jövője alapvetően az uniós támogatás mértékén múlik. „Az EU-ban az iskolaprogramok felülvizsgálata zajlik, reméljük, hogy ez azt is jelenti, hogy akár emelkedhetne is az uniós támogatási rész. A hazai támogatás természetesen a nemzeti költségvetéstől függ leginkább.

Nagyon fontos lenne, ha a program az eredeti célja mentén működhetne, azaz népszerűsítené a gyermekek körében a tej és tejtermék fogyasztást.

A program, mint sok más hasonló intézkedés, számtalan kihívással küzd: nem szeretnénk, ha ez egy szociális intézkedéssé válna, de azt sem, hogy kizárólag csak a cukor fogyasztás csökkentése elleni küzdelemről szóljanak napjaink.

Szembesülünk olyan, nem csak a tejágazatra jellemző problémával is, mint például, hogy az édesebb termékeket jobban szeretik a gyerekek.

Az adminisztrációs terhek ebben a programban is erősen jelen vannak, főleg a közbeszerzési kötelezettség területén, ezért ezek ésszerűsítésére, könnyítésére mindenképpen szükség lenne a program jövőbeni működése szempontjából.

A tavalyi brutális költségnövekedések után jól látszódott, hogy a tejfeldolgozók úgy nem tudnak részt venni a programban, ha egy-egy adag tejtermék gyártása, kiszállítása veszteséget jelent számukra" – szögezte le Harcz Zoltán.

Társadalmi felelősségvállalásként fogják fel

Egyértelműen egy jóléti, egészségügyi, edukációs befektetésként kezeli az Európai Unió az iskolatej programot, és ennek megfelelően állunk hozzá mi is a megfelelő felelősséggel, hogy ezt a programot támogassuk regionális gyártóként – mondta el az Agrárszektornak Szommer Gábor, a Fino-Food Kft. értékesítési és beszerzési igazgatója. Hozzátette: az iskolatejben nem cél a nyereségesség, ez a támogatási szint ismeretében nem is lenne reális.

Ha nem veszteséges a részvételünk, annak már örülünk, mert fontosnak tartjuk az Európai Unió céljait, a tejfogyasztás népszerűsítésével mi is egyetértünk, ezért a kezdeményezést mindenképpen támogatjuk. Ezt fontos felelősségünknek is tartjuk. Az iskolatej az összes éves árbevételünk nagyjából 1 százalékát adja, a körülbelül 20 milliárd forintos éves árbevételünkből nagyjából 200 millió forintot tesz ki a program.

Szommer Gábor elismerte, hogy az elmúlt években kissé hektikus volt a program, de abban bízik, hogy a jövőben újra nagyobb arányú lehet a kezdeményezés, és a jelenlegi 3 napos osztásról idővel visszatérnek a heti öt napra.

Nem egyszerű a részvétel

Pedig a programban való részvétel nem egészen egyszerű.

Minket folyamatosan ellenőriznek a hatóságok, minden apró rendeleti előírásnak megfelelően kell gyártanunk a termékeket a gyümölcstartalmat, a cukortartalmat, és minden egyebet figyelembe véve, viszont a Magyar Államkincstár csak akkor fizeti ki nekünk a térítést ezek után, ha mindenben tökéletesen nyújtunk. Úgyhogy ez nem egy könnyű helyzet a feldolgozók életében, ráadásul évről évre új tenderek vannak, változik az is, hogy hova és mit szállítunk. A háttérben a támogatásoknak az arányai is nagyon nagy mértékben tudnak változni. Egyes termékkategóriák ezáltal egyik évben elhalnak, másik évben előjönnek.

Az igazgató szerint valóban nagy harc a cukor kérdése. Az EU törekvése folyamatosan az, hogy minél kisebb hozzáadott cukortartalmú termékeket kapjanak a gyerekek, és minél jobban a fehér áru irányába menjen el a program. A tapasztalatok szerint azonban a gyerekek mindinkább az ízesített termékeket részesítik előnyben.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tej, tejipar, iskolatej, tejtermék, tejfeldolgozás,