Ekkorát még nem láttál: több mint egy tonnás gigatök termett egy kertben

MTI2023. október 10. 13:01

Megszületett a legnagyobb óriástök új világrekordja, amelyet egy több mint ezerkétszáz kilogrammos példánnyal állított fel egy amerikai tanár Kaliforniában helyi idő szerint hétfőn. A Minnesota állambeli Travis Gienger egy 1247 kilós, narancssárga színű, 687 pite elkészítésére is elegendő tökkel nyerte meg az 50. Óriástök Világbajnokságot a kaliforniai Half Moon Bay-ben.

A 43 éves tájépítész és kertészmérnök tanár apja nyomdokaiba lépve csaknem 30 éve foglalkozik tökökkel. Elmondása szerint idén naponta tizenkétszer öntözte és a szokásosnál többször trágyázta a növényeit a jó eredményért, de nem számított a győzelemre. Az új bajnok a legnagyobb sütőtök termesztéséért és az új Guinness-rekord felállításáért összesen 30 ezer dolláros (több mint 11 millió forintos) pénzdíjat vihetett haza. Gienger először 2020-ban vett részt az tökvébén, ahol a legutóbbi négy versenyből hármat meg is nyert. Elmondása szerint az a célja, hogy mosolyt csaljon vele az emberek arcára. A győztes tök a három második helyezettel együtt a hétvégére szervezett tökfesztiválon lesz látható. A legnagyobb óriástök korábbi világrekordját egy olaszországi termelő állította fel még 2021-ben egy 1226 kilogrammos tökével.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
öntözés, rekord, tök, sütőtök, guiness-rekord, legnagyobb, tökféle,