Pénzt utalnak ezeknek a magyar gazdáknak: ők kapnak most a milliárdokból

MTI2023. október 17. 13:16

A jelenlegi kiélezett mezőgazdasági piaci helyzetben fontos, hogy a gazdálkodók időben, és megfelelő mennyiségben kapjanak segítséget - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán abból az alkalomból, hogy megkezdődött a mezőgazdasági közvetlen támogatások előlegeinek kifizetése. A fizethető előleg maximumát, 70 százalékát utalják a gazdálkodóknak.

Az államtitkár elmondta,hogy a támogatások azért is járnak a gazdálkodóknak, mert sok olyan kötelezettséget vállalnak, szabályt tartanak be, amelyek csökkentik bevételüket, jövedelmezőségüket. Az államtitkár szólt arról, hogy az idén a gazdálkodók pénzügyi helyzete a tavalyi aszályos év, és az Európába zúduló ukrán termények miatt feszültté vált, a mezőgazdaságban is csillagászati magasságokba emelkedtek a költségek. Ismertette, hogy a fizethető előleg maximumát, 70 százalékát utalják a gazdálkodóknak. Példaként említette, hogy alaptámogatás keretében egy gazdálkodó mintegy 38 ezer forintot kap hektáronként.

Az idén a kis- és közepes gazdaságok számára új területalapú támogatási konstrukció indult, ennek keretében a gazdálkodó hektáronként az első 10 hektár után mintegy 22 400 forintot, majd ezt követően további mintegy 12 300 forintot kap 150 hektárig. Feldman Zsolt jelezte, az év végéig 277 milliárd forintot fizetnek ki, első körben ezen a héten 74 ezer gazdálkodóhoz jut előleg, az idén nemcsak a szántóföldi növénytermesztőknek tették lehetővé az előleg hozzáférési lehetőséget, hanem több állattartónál és a kertészeti ágazatban is.

Az államtitkár elmondta, más finanszírozási eszközökkel - például az alacsony kamatszint mellett elérhető Agrár Széchenyi Kártya MAX+ konstrukcióval, és a Magyar Fejlesztési Bank államilag támogatott hitelprogramokkal - is igyekeznek segíteni a gazdálkodók pénzügyi helyzetén. Feldman Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy az idén 750 milliárd forintot fordítanak különböző beruházások, agrárkörnyezetgazdálkodás támogatására a vidékfejlesztési programban.

Soha akkora volumenű forrás nem állt rendelkezésre az agrárium számára, mint most, ugyanakkor soha olyan nehézségekkel nem küzdött az ágazat az elmúlt harminc évben, mint most a tavalyi aszály és az ukrán gabonahelyzet miatt

- fogalmazott az államtitkár.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
szántóföld, növénytermesztés, támogatás, aszály, agrártámogatás, agrárium, állattartás, gazdálkodók, finanszírozás, előleg, hitelprogram, állattartó, agrártámogatások, kertészeti-ágazat, előlegfizetés, szántóföldi-növénytermesztés,