Külföldön is tarolnak a nagy magyar agráregyetem képzései

agrarszektor.hu2023. október 19. 18:38

Közel kétszáz fő kezdte meg tanulmányait a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) agrárfókuszú külhoni képzésein Révkomáromban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Zentán és Beregszászon. A népszerűvé vált zentai mezőgazdasági mérnöki alapképzésen megnégyszereződött a felvettek száma, de a jelentkezések összességében is 10%-kal nőttek a tavalyi évhez képest.

Egyetemünk számára kiemelten fontosak a határokon túl meghirdetett képzések, melyek egyik alapvető jellemzője, hogy a hallgatók szülőföldjükön, magyar nyelven sajátíthatják el a legmodernebb agrártudományi ismereteket, jelentősen segítve ezzel a helyi magyarság erősödését. A jelentkezési adatok és a hallgatói visszajelzések alapján is azt látjuk, hogy ezekre a képzésekre egyre nagyobb igény mutatkozik, így külhoni képzéseinken, a helyi adottságoknak megfelelően kialakított tematika mentén jelenleg mintegy ötszázan tanulnak

- mutatott rá Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

A 2023/24-es tanévben Felvidéken 41 fő, Erdélyben 70 fő, Vajdaságban 59 fő, Kárpátalján pedig 6 fő kezdhette meg tanulmányait a MATE valamely agrárképzésén. Legmagasabb létszámmal a székelyudvarhelyi vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzés indult el, amelyre 46 fő nyert felvételt. Ezen túl ugrásszerűen nőtt a zentai mezőgazdasági mérnöki alapképzés és vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzés, valamint a révkomáromi kertészmérnöki alapképzés népszerűsége is, melyeken megnégyszereződött és megduplázódott a felvettek száma.

A zentai képzési helyre beiratkozott hallgatók ráadásul a 21. századi igényeket kielégítő, új képzési központban kezdték meg az új tanévet. A magyar kormány 1,3 millió eurós támogatásával létrejött új képzési központ átadása rendkívül fontos stratégiai állomást jelent, amely jól mutatja, hogy a vajdasági magyar nyelvű felsőoktatás jövője hosszú távon is biztosított.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
magyar, magyarország, agrároktatás, agrár-felsőoktatás, felsőoktatás, hallgatók, magyar-agrár-és-élettudományi-egyetem, mate, gyuricza csaba,