Ezt már nem lehet követni: újabb csavar jöhet az időjárásban hétvégén

MTI2023. október 26. 20:27

Pénteken még többfelé várható eső és viharos szél, de október utolsó hétvégéjén ismét többórás napsütés és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet várható, szórványosan előforduló záporral, szitálással és sokfelé élénk, olykor erős széllel - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken a zárt felhőzet átmenetileg több helyen szakadozottá válik, kevesebb helyen eshet, majd délután az érkező hidegfront mentén is többfelé várható eső, zápor, sőt zivatar is. Késő délutántól nyugat felől határozottan csökken a felhőzet, ezzel együtt a csapadékhajlam is. Az északnyugatira forduló szél többfelé viharossá fokozódik, sőt erősen viharos lökések is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 24 fok között várható, a legmelegebb a déli határnál lesz.

Szombaton hajnalban pára-, és ködfoltok képződhetnek, majd napközben változóan, időszakosan erősen felhős időre lehet számítani, általában többórás napsütéssel. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet a déli, délnyugati, illetve átmenetileg a nyugati szél. A minimum-hőmérséklet többnyire 4 és 11, a csúcsérték 15 és 21 fok között alakul.

Vasárnap éjjel többfelé kell számítani pára, köd, rétegfelhőzet kialakulására, amely északkeleten napközben csak lassan oszlik fel, másutt a fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés valószínű. Legfeljebb északkeleten fordulhat elő néhol szitálás, gyenge eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően 4, 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 23 fok között alakul, de az északkeleti határnál hűvösebb is lehet.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
csapadék, eső, időjárás, előrejelzés, hőmérséklet, országos-meteorológiai-szolgálat, napsütés, felhő, hétvége,