Ennyit kapunk, ha baj lesz: élelmiszer-fejadagokat határozott meg a kormány

agrarszektor.hu2023. október 28. 11:27

Két kiló liszt, fél kiló cukor, mindössze 9 kiló kenyér és 15 tojás járna egy hónapban, ha katasztrófahelyzet állna elő – derül ki a kormány által kidolgozott dokumentumból. A tervezet közli azt is, mennyi fogkrém vagy WC-papír jár a magyaroknak.

Védelemgazdasági tervezés címmel jelent meg a kormány honlapján egy dokumentum, melyben az illetékesek egy cselekvési útmutatót vázoltak, aminek célja, hogy a békdeidőben megállapított adatok alapján meg tudják határozni a konkrét fejadagokat bizonyos javakból egy bekövetkező természeti vagy katonai katasztrófa esetére – szúrta ki az Economx.

Ahogy a dokumentum elején írják, útmutató az érintett követelménytámasztó és tervező szervek támogatásának eszköze védelemgazdasági tervezéssel kapcsolatos feladatok hatékony ellátása érdekében, a nemzetgazdaság gazdaságmozgósítási helyzetekre való felkészítésének céljából. Az útmutató rendeltetése szerint egyben elősegíti a Védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázat egységes kitöltését, bemutatja az egyes feladatköröket és felelősöket, valamint a tervezési feladatok ütemtervét.

Ahogy az Economx írja, a követelménytámasztásban és a tervezésben érintett szerveknek ki kell tölteniük helyesen a védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázatot (VKT), hogy az összesítéssel lehetővé tegyék a Védelemgazdasági Alapterv elkészítésének megalapozását.

Ezek alapján

  • csontos nyershúsból és vágott baromfiból 3 kg;
  • zsiradékból 1,5 kg;
  • lisztből 2 kg;
  • cukorból 0,5 kg;
  • kenyérből 9 kg;
  • tejből 11 liter;
  • mosó- és mosogatószerből 1 kg;
  • ivóvízből 120 liter;
  • húskészítményekből 1 kg;
  • étkezési tyúktojásból 15 db;
  • főzelékkonzervből 2,5 kg;
  • gyümölcsbefőttből 2 kg;
  • savanyúságból 1 kg,
  • élesztőből 0,25 kg,
  • étkezési sóból 0,15 kg,
  • szappanból 0,15 kg,
  • gyertyából 1 kg,
  • gyufából 4 doboz,
  • fogkeféből 0,3 db,
  • fogkrémből 40 ml,
  • toalett- (WC-) papírból 6 tekercs,
  • alkoholos kézfertőtlenítőszerből 0,25 liter,
  • egészségügyi vattából pedig 0,3 kg

járna minden magyar embernek egy hónapban.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, katasztrófa, katasztrófavédelem, veszélyhelyzet, vészhelyzet, élelmiszer-ellátás, orosz-ukrán-háború, természeti katasztrófa,