Végzetes hiba a földeken: ezt rengetegen elrontják a drónos permetezéskor

agrarszektor.hu2023. november 4. 16:33

Az egyik leggyakoribb és leginkább hangzatos érv a permetező drónok mellett a növényvédő szerek dózisának csökkentése a kijuttatás során. Hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy minél kevesebb növényvédő szer felhasználásával, viszont minél hatékonyabban védje meg a termést. Sajnor ez nem ilyen egyszerű, ugyanis ha valaki komolyan veszi a fenti kijelentést, már középtávon is a felhasznált növényvédő szerek mennyiségének növekedésére kell számítania. De miért is? Erre kereste a választ a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatója.

Jordán László írásában kifejtette, hogy a növényvédő szerek dózisa minőségbiztosított körülmények között történő vizsgálatok során lett meghatározva. A területegységre megadott dózis általában két szélső érték közötti intervallumot jelent, a pontos értéket a szakember határozza meg a helyszínen, a releváns körülmények - mint például a károsítónyomás, a kultúrnövény fejlettsége, az időjárás - ismeretében, közvetlenül a kezelés előtt. A két szélső érték „kőbe vésett”, azaz sem aluldozírozni, sem túladagolni nem szabad - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) oldalán.

A felső dózis megtartásának fontossága talán könnyebben érthető: perzselést, vagy a növényvédő szer maradék határértékének túllépését okozhatja a többlet költségen túl. De legalább ennyire fontos az alsó dózis megtartása is! Az alsó dózis az a mennyiség, ahol még kielégítő a hatékonyság és nem áll fenn nagy kockázat a rezisztencia kialakulására

- mondta Jordán László.

A szakember rámutatott, hogy a kezelést túlélő egyedek új nemzedékeket indítanak, és azok már nagyobb mértékben állnak ellent az adott növényvédő szernek, mint a szülő generáció. Ha az ember enged a hatékonyságból, mert mondjuk valamivel alacsonyabb hatékonyságnál is gazdaságos a termelés (vagy éppen a költségek csökkentése érdekében kevesebb növényvédő szert használ), akkor a nagyobb túlélő arány sokkal nagyobb valószínűséggel hoz létre ellenálló utódnemzedéket. Nagyon leegyszerűsítve: az előírtnál alacsonyabb dózis alkalmazásával egy növényvédő szer ellenálló károsító-populáció kiszelektálása, „nemesítése” történik.

A dózisokat a növényvédő szer engedélyokirata határozza meg, az abban foglaltaktól nem szabad eltérni! Mert mi történik, ha egy növényvédő szer „már nem úgy hat”, mint korábban? Az ember emel a dózison. Ha az előírt 1 deciliter nem viszi el, majd elviszi 2 vagy 3 deciliter! Vagy másik készítmény után kell nézni, ami vagy van, vagy nincs. Ha van, lehet, hogy jóval drágább, eddig is azért nem használta az ember. Ha nincs alternatíva, vagy sokkal drágább, gyakran esik a választás a magasabb dózisokra. Ezzel azonban két „eredmény” fog születni: nő a környezeti terhelés, és még gyorsabbá és erőteljesebbé válik a rezisztens populáció kiválasztódása. Ez már középtávon is zsákutca - figyelmezetetett a szakember.

Jordán László szerint a permetező drónok alkalmazása során általában arra történik hivatkozás, hogy ez a kijuttatástechnika teszi lehetővé a növényvédő szer előírt dózisának csökkentését. Ebben lehet igazság, de a dóziscsökkentés nem attól válik lehetővé, hogy drónnal juttatunk ki valamit, a cseppképzés módjában kell keresni a választ! Van ugyanis olyan cseppképzés, ahol a veszteségek csökkentése miatt elvileg indokolt lehetne a dózis csökkentése.

Régóta ismertek, de a növényvédelemben nem terjedtek el a szabályozott cseppképzésű szórófejek. A kémiai szúnyoggyérítésben viszont sikerrel alkalmazzák ezeket évtizedek óta, és napjainkban ismét megjelentek a növényvédelemben. A szabályozott (vagy mechanikus, forgórotoros, CDA) cseppképzés lényege, hogy közel homogén cseppek keletkeznek, ezért sokkal kisebb mértékű a veszteség. Elméletben tehát lehetséges a dóziscsökkentés. Ahhoz, hogy ez szabadföldi gyakorlat legyen, GEP (Jó Kísérleti Gyakorlat) tanúsított körülmények között kell a veszteség-csökkentést igazolni és meghatározni Megfelelő eredmények esetében ez bekerül a növényvédő szer engedélyokiratába - onnantól kezdve valóban alkalmazható a csökkentett dózis. Ilyen engedélyokirat azonban jelenleg még nem létezik, de előrehaladott kutatási-fejlesztési munkákról már van tudomás.

Látható tehát, hogy lehet érdemi dóziscsökkentésről beszélni majd a későbbiekben, de még hivatalos vizsgálati eredmények publikálása nem történt meg. Ökölszabályként: mindig a növényvédő szer engedélyokiratában foglaltakat kell alkalmazni. Az engedélyokirat ilyen szempontból olyannak minősül, mint egy jogszabály: kötelező betartani, és aki megszegi, jogszabálysértést követ el

- figyelmeztetett Jordán László.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
kártevők, növényvédelem, növényvédő-szer, drónok, rezisztencia, drón, növényvédő-szerek, szakember, permetező, drónos-permetezés, drónhasználat, károsítók, drónos-növényvédelem, drónos permetezés,