Most lehull a lepel: itt az igazság a Magyarországon kapható krumplikról

agrarszektor.hu2023. november 8. 16:01

Folyamatosan csökken a burgonya termőterülete és termésmennyisége Magyarországon, míg 2022-ben 199 ezer tonna krumplit takarítottak be itthon, addig 2023-ban már csak mintegy 161 ezer tonnát. Csökkent azonban a burgonya behozatala és kivitele is, ugyanakkor még mindig több tízezer tonna import áru érkezik hazánkba Franciaországból és Hollandiából egyaránt.

Csökkenő tendenciát mutat a burgonya termőterülete és termésmennyisége Magyarországon a KSH adatai szerint: míg 2022-ben 199,2 ezer tonna, 17 százalékkal kevesebb krumpli termett hazánkban, mint 2021-ben, addig az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint 2023-ban már csak 161,5 ezer tonnát takarítottak be. Ráadásul mindezt csupán 5,83 ezer hektárról - derült ki az AKI legfrissebb jelentéséből. Ahogyan azt korábban megírtuk, a zuhanásnak leginkább olyan gazdasági okai vannak, mint a dráguló munkaerő, az öntözés problematikája, a kivont növényvédő szerek, valamint az emelkedő termelési költségek, emellett komoly gondot jelent, hogy a kiszámíthatatlan piaci érdeklődés miatt nagyon nehéz jó minőségű vetőburgonyát előállítani.

A zsugorodó területek miatt az évek során a fémzárolt vetőburgonya mennyisége is csökkent itthon. A tavalyi év során 2147 tonna vetőburgonyát állítottak elő, melyből 1301 tonnát fémzároltak, idén azonban a kisebb terület miatt várhatóan kevesebb lesz a termés. A Nébih tájékoztatása szerint a legnagyobb és legalkalmasabb vetőburgonya-előállító területek Magyarországon Somogy, Veszprém és Hajdú-Bihar megye egyes területei. Az étkezési burgonyáknak két nagyobb termesztő körzete van hazánkban, az egyik Délkelet-Pest megyében (Bugyi, Alsónémedi) található, ami elsősorban a fővárosi igényeket elégíti ki, a másik pedig Mórahalom térségében.

Jön az import, de már kevesebb

A KSH adatai szerint a burgonya (vetőburgonya nélkül) behozatala 13 százalékkal 38,2 ezer tonnára csökkent 2023. január és augusztus között az előző év azonos periódusához képest. A legnagyobb beszállító Franciaország maradt, ahonnan 22 százalékkal kevesebb, 21,2 ezer tonna burgonya érkezett, Hollandiából pedig 18 százalékkal több, 5,55 ezer tonna burgonyát szállítottak hazánkba. A burgonya kivitele 28 százalékkal 2,73 ezer tonnára csökkent a megfigyelt időszakban. A legnagyobb célpiac Románia (-18 százalék, 931 tonna) és Horvátország (+78 százalék, 705 tonna) volt.

Nincs könnyű dolguk a magyar burgonyatermesztőknek

A magas energiaárak mellett az emberi munkaerő hiánya is jelentősen hátráltatja a vetőburgonya-előállítókat Magyarországon, és jellemzően kevesen vállalkoznak vetőburgonya-előállításra, mert nagy szaktudásra van szükség ezen a területen. Étkezési burgonya-fronton sem jobb a helyzet, a fajták megismertetése ugyanis nagyon lassan halad az előállítók között, sokkal több rezisztens fajta ültetésére lenne szükség. Mindezek mellett a tárolási kapacitás, az öntözés, illetve a szervezett piac hiánya is jelentősen nehezíti az ágazat munkáját - hangsúlyozta a hatóság.

Mi a helyzet az EU-ban?

A vezető burgonyatermelő országok szakmai szövetségeit összefogó Északnyugat-európai Burgonyatermesztők Alapítványának (NEPG) tagországaiban (Németország, Franciaország, Belgium és Hollandia) a burgonya termőterülete 2,5 százalékkal 518,8 ezer hektárra nőtt 2023-ban, és 2,1 százalékkal haladta meg az 5 éves átlagot. A NEPG tagországaiban az előzetes becslés szerint a burgonyatermés 23 millió tonna körül alakul a megfigyelt időszakban, ami 1,3 millió tonnával több, mint 2022-ben, és megegyezik a évi terméssel.

Németországban a Szövetségi Élelmezési és Mezőgazdasági Minisztérium (BMEL) szerint a burgonya termőterülete 2023-ban 1,5 százalékkal 262,6 ezer hektárra csökkent. Szakértők 10,87 millió tonna burgonya betakarítását jelezték, ami 2 százalékkal haladná meg a sokéves átlagot, illetve 1,8 százalékkal lenne több a tavalyi évinél. A hozam hektáronként 41,4 tonna, ez 3,2 százalékos növekedést jelentene az előző évihez képest. Lengyelországban a statisztikai hivatal (GUS) a 2023. évi burgonyatermést 5,5 millió tonnára becsülte, ami 9 százalékkal marad el a 2022. évitől.

Durván megdrágult a krumpli is

Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon az újburgonyát 45 százalékkal magasabb, kilónként 700 forintos áron kínálták 2023. 15-25. hetében az előző év azonos időszakához képest. A primőr termék kifutását követően a burgonya termelői ára 46 százalékkal, kilogrammonként 334 forintra emelkedett a 26-44. héten az előző év azonos periódusához viszonyítva. A franciaországi burgonya a 42. héttől jelent meg a kínálatban, a nagykereskedelmi ára 2 százalékkal, kilónként 296 forintra emelkedett a 2023. 42-44. héten az előző év azonos időszakához képest.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
burgonya, krumpli, élelmiszer, import, export, öntözés, munkaerő, energiaár, behozatal, vetőburgonya, burgonyapiac, burgonyatermesztés, burgonyatermés,