Rengetegen fordítanak hátat a sertéshúsnak: ezért mondanak le róla

agrarszektor.hu2023. november 8. 12:16

Az elmúlt időszakban komoly csökkenés volt megfigyelhető a sertéstenyésztésben és a sertéshústermelésben Európában. A nagy nyugat-európai sertéshústermelő tagállamokban egyre fogynak az állományok, ezekkel együtt pedig a vágások számában is visszaesés tapasztalható. Ezzel összefüggésben a sertéshús fogyasztása is egyre csökken az EU-ban. Noha a jelenség Magyarországot is érinti, az ezzel párhuzamosan kibontakozó másik trendből, az európai sertéságazat keletre tolódásából még profitálhat hazánk.

2023-ban minden nagyobb európai sertéshústermelő országban csökkentek a sertésvágási számok, ez pedig súlyos következményekkel járhat a sertésfeldolgozó iparra nézve. A szakértők szerint a megváltozó fogyasztói szokások miatt Európában a jövőben fellendülhet a baromfihúsok fogyasztása, ugyanakkor egy friss felmérés szerint Németországban a megkérdezetteknek már csak az egyötöde fogyaszt minden nap húst, illetve a felmérésben résztvevők fele tudatosan korlátozza a húsfogyasztását.

A szakemberek úgy látják, hogy Európában a sertéstenyésztés és -feldolgozás nyugatról fokozatosan egyre keletebbre tolódhat. Bár a visszaesés jelenleg Magyarországon is tapasztalható, az ágazat súlypontjának elmozdulása komoly lehetőségeket rejt hazánk számára - hangzott el a Portfolio Checklist podcast-adásában.

Noha a sertéshús fogyasztása az EU-ban épp csökkenőben van, az ázsiai országok jószerével bármennyi sertéshúst fel tudnak venni, hiszen az ottani termelés jelentősen elmarad a fogyasztói igényektől. A sikeres exporthoz viszont az kell, hogy az európai vagy amerikai sertéshúsnak minden szükséges dokumentuma rendben legyen, valamint az, hogy az ország sertéspestis mentes területnek számítson. Ha ezek a feltételek fennállnak, akkor a sertéshúsok és egyéb termékek egy megbízható, masszív piaccal rendelkeznek.

A műsor már meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, a többi nagy podcast platformon, valamint a cikkbe ágyazott lejátszóban is:

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
sertéságazat, sertéshús, sertéspiac, sertésállomány, sertéshústermelés, sertéshústermelő,