Tele vannak ilyen dióval az európai piacok: kapkodnak érte mindenhol

Tele vannak ilyen dióval az európai piacok: kapkodnak érte mindenhol

agrarszektor.hu
Két hetet késve indult a 2023-as diószezon Franciaországban. Átlag alatti termés, és a 32+ méretű dió magas aránya jellemzi az idei francia szezont.

Hamburgban a 43. héten rakodták le az első tétel francia diót a nagybani piacon, ami körülbelül 2 hetes késést jelent az előző évi szezonkezdethez képest. A francia termelők szerint ez elsősorban a nyár végi hőségnek köszönhető - a fő francia termesztőkörzetekben, Grenoble-ban és Périgordban idén nagyon lassan indul a betakarítás. Az időjárási körülmények kihatottak a dió minőségére is, sok tételt kell átválogatni, és magas a selejt aránya. Bár Magyarországhoz hasonlóan az idény elején még reménykedtek, és Franciaországban valamivel átlag alatti hozamokra számítottak, a termés végül sokkal kisebb lett annál, mint amire számítani lehetett - írja a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az exportra kerülő, feldolgozott termék minősége azonban kifogástalan. Idén a franciáknál is kivételesen magas a nagyméretű (32+) dió aránya, amely válogatást követően a teljes termés mintegy felét teszi ki. Ez a méret megfelel a nagykereskedelem preferenciáinak, míg a közepes méretű dió (30-32) inkább az élelmiszer-kiskereskedők körében népszerű.

Általánosságban elmondható, hogy az európai piacokon az elmúlt években különösen erős volt a verseny. A tavalyi szezonban Franciaországban bőséges termés volt, de ez egyben azt is jelentette, hogy ekkora mennyiséget alig lehetett értékesíteni. Különösen az élelmiszer-kiskereskedelmi szegmensben Franciaország visszaszorulóban van, mivel itt főként az olcsóbb kaliforniai és chilei áru dominál a polcokon. A nehézségek ellenére a két fő francia termesztőkörzet termésszintje az utóbbi évek során viszonylag állandó maradt. Általában összesen 38-40 ezer tonnát takarítanak be, és érdekes, hogy a diót főleg kisebb gyümölcsösökben, melléktevékenységként termesztik.

Sven Lohalm német importőr szerint “más európai származási országokkal összehasonlítva a francia héjas dió még mindig nagyon népszerű. A magyar dió jól meghonosodott, különösen Közép-Európában. A spanyol és az olasz dió nagyrészt a belföldi piacokon kerül forgalomba, és kevésbé exportálják. Általánosságban azt tapasztaljuk, hogy a dióbél iránti keresletnövekedés töretlen, különösen az élelmiszer-kiskereskedelmi szegmensben, bár a trend már nem olyan erős, mint néhány évvel ezelőtt.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?