Döbbenet és hitetlenkedés – piaci reakciók a Nitrogénművek leállására

agrarszektor.hu2023. november 14. 15:45

A borúlátás és a hitetlenkedés egyaránt jellemzi az általunk megkérdezett agrárgazdasági szereplők érzelmeit a Nitrogénművek vezetője, Bige László által bejelentett leállás kapcsán. Abban mindenki egyetért, hogy ha valóban nem indul újra a termelés, az komoly problémát jelent a mezőgazdaságnak.

Egyelőre nem világos, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha a Nitrogénművek valóban nem indítja újra a termelést. Mint ismert, a cég elnök-vezérigazgatója, Bige László az Agrárszektornak elmondta: a széndioxid-kvótákra kivetett terhek miatt veszteségessé vált a műtrágya gyártása, ezért felhagy a tevékenységgel.

Annyi biztos, hogy a hazai gyártás megszűnése nem kedvez a tervezhetőségnek. Már a műtrágya alapanyagaként szolgáló földgáznak is elég volatilis volt az ára az elmúlt években, akár éven belül is hihetetlen mozgásokat láttunk. Ha ezentúl külföldről hozzuk be a készterméket, akkor abban még az euró és a dollár árfolyamának bizonytalansága is jelentkezik.

Negatív hatások

Raskó György szerint a következmények egyértelműen negatívak lesznek. Az agrárközgazdász – aki maga is termelő – kérdésünkre elmondta, hogy rendszeresen vásárolt a Nitrogénművektől, és szerinte ez a legjobb minőségű nitrogénműtrágya, ami a piacon kapható. A szakember úgy tudja, hogy a hazai termelők mintegy 60%-a a péti vállalkozás termékeit használta. Elmondta:

Nincs más magyar cég, ami műtrágyát gyártana, így a jövőben az ágazat szereplőinek importból kell majd beszerezniük a tevékenységük folytatásához szükséges mennyiséget.

Az agrárközgazdász szerint ez egy hatalmas érvágás lesz a magyar növénytermelőknek, mivel egy, a GDP-hez jelentősen hozzájáruló vállalkozásról van szó, amely a működőse során komoly hozzáadott értékkel rendelkező terméket állított elő. Raskó György beszélt arról is, hogy a vállalat közvetlenül mintegy 5-600 főt foglalkoztatott, ehhez jönnek még a közvetítők. Ha ezeknek az embereknek megszűnik az állása, akkor az egy jelentős munkanélküliségi problémát fog generálni egy olyan térségben, ahol nincs más hasonló jellegű és kaliberű munkáltató.

Az agrárközgazdász ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy leghamarabb tavasszal lesz szükség nagyobb mennyiségű nitrogénműtrágyára a fejtrágyázásokhoz. „Addig viszont még van 5-6 hónap, ennyi idő alatt ki lehet építeni a megfelelő kapcsolatokat” – mutatott rá Raskó György.

Az agrárközgazdász emlékeztetett, a vállalkozás a Genezis cégcsoport része, amely – a műtrágyák mellett – vetőmagok, zöldtrágya növények és termények kereskedelmével, valamint szállítmányozással és szaktanácsadással is foglalkozott. Ha ez megszűnne, az hátrányos lenne az egész magyar mezőgazdaság számára.

Égnek a telefonvonalak

Hasonlóan látja a helyzetet Szabó Lehel, a Sprinter Agroport Kft. ügyvezetője. A szakember az Agrárszektor kérdésére elmondta, hogy a bejelentés megkavarta a piacot, könnyen lehet, hogy januárig égni fognak a telefonvonalak a termelők és a kereskedők hívásaitól. Szabó Lehel szerint ugyanakkor lehet egy kis piaci taktika is a Nitrogénművek döntése mögött.

Ha megnézzük ezt az évet, láthatjuk, hogy a tavalyihoz hasonlóan ez is kaotikus volt. A terményárak leestek, a műtrágyák azonban megdrágultak és áramlik be a külföldi termény az országba. A hazai termelők jó esetben nullszaldósra tudják kihozni ezt az évet, de sokan idén is veszteségesek lesznek

– mondta Szabó Lehel.

Van még remény?

Ennek ellenére Szabó Lehel úgy gondolja, hogy január-február környékén valamilyen úton-módon újra fog indulni a termelés a pétfürdői gyárban.

Az ügyvezető szerint a jelenlegi helyzetben a kereskedőknek is jól meg kell gondolniuk, hogyan reagáljanak a helyzetre. A tavalyi év tapasztalatai alapján a kereskedők nem akarnak bevásárolni a drága műtrágyából, mert ha annak később lemegy az ára, akkor ismét komoly pénzeket bukhatnak rajta. A gazdák pedig ugyancsak nem szeretnének drága műtrágyát vásárolni, mert ha jövőre is alacsonyak maradnak a terményárak, akkor ők ismét veszteségesek lesznek.

A legtöbben várni fognak, nagyon óvatosak lesznek. Áru eddig is volt, ezután is lesz

– tette hozzá Szabó Lehel.

A Sprinter Agroport Kft. ügyvezetője szerint a következő időszak egyfajta vízválasztó lesz a magyar mezőgazdaságban. 2024-ben várhatóan sok kereskedő és rosszul termelő gazdálkodó fog felhagyni a tevékenységével.

Beláthatatlan következmények

Egyelőre hitetlenkedését fejezte ki lapunknak egy ismert termelő, Csepregi Attila, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője is. A növénytermesztéssel és állattartással egyaránt foglalkozó cégvezető szerint van még esély az újraindulásra.

Nem tudom elképzelni, hogy ténylegesen és tartósan leálljon a Nitrogénművek Zrt. 93 év után, szerintem ez nem opció. Az lehetséges, hogy időlegesen befejezik a működést, akár karbantartás miatt, de olyan nem lehet, hogy Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata leáll. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
műtrágya, nitrogénművek, műtrágyagyár, műtrágyagyártó, műtrágyatermelés, nitrogénművek-zrt,