Teljesen átalakulhat a baromfitartás Magyarországon

MTI2023. november 14. 13:29

Az Óbudai Egyetem kisebbségi társtulajdonosként startup-céget alapított, amely a baromfitartás rendszerét forradalmasítja a mesterséges intelligencia segítségével. A most alapított Birdwatcher Zrt. az egyetem kutatói bázisáról induló vállalkozás, amely a szárnyasok megfigyelése alapján olyan algoritmusokat alkalmaz, amely jelentős mértékben segítheti az egyedi súlybecsélesen alapuló hízásiciklusoptimalizálást, valamint lehetővé teszi a vészhelyzetekre és betegségekre való gyors reagálást, ezzel óvva az állományt - mondta el Kovács Levente rektor, aki november 10-én írta alá a startup-cég befektetési dokumentumait az egyetem és a cég képviselői előtt.

A Birdwatcher baromfifigyelő-alkalmazás kameraképek elemzésén alapuló algoritmusokkal a tartástérben lévő, teljes baromfiállományra vonatkozóan pontosabb súlybecslést ad a szárnyasok egyedi súlyát illetően, így valós időben pontosabban kalkulálható a hizlalási ciklus. Haidegger Tamás, az ÓE Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) főigazgatója az alkalmazás kapcsán úgy fogalmazott, hogy az egy

speciális, a mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást integráló kamera- és képfeldolgozó rendszer képes a nagyüzemi, zárt körülmények között tartott baromfiállományok viselkedésének megfigyelésére is, észlelve az esetleges eltéréseket, és figyelmezteti a gazdát a vészhelyzetekre és betegségtünetekre. Hasonló minőségbiztosítási elvek mentén szerveződnek az Ipar 4.0 területen elterjedt egyedi folyamat-optimalizációs rendszerek is.

Alexy Márta agrármérnök és Szabó Sándor villamosmérnök projektgazdák kollégáikkal már évek óta dolgoznak ezen a megoldáson az EKIK-ben Árendás Csaba mentorálása mellett, az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma NKFIH pályázat támogatásával. Jelenleg a prototípus egy hazai baromfitartónál üzemel, és tárgyalásokat folytatnak a rendszer bevezetéséről az egyik legnagyobb hazai baromfifeldolgozó vállalattal is.

Hazánkban nem kevesebb, mint 400 piaci szereplőnek készülnek értékesíteni a terméket. A precíziós baromfitartást kínáló megoldásokra hatalmas az igény a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt.

Kezdetektől fogva a legfontosabb célunk, hogy a baromfitartók valós, a mindennapi gazdálkodási gyakorlatban nehézséget jelentő problémájára adjunk egyszerűen beépíthető, könnyen használható és megbízható informatikai megoldást, alkalmazkodva a nagyüzemi állattartás sajátosságaihoz

- mondta Alexy Márta.

A megoldásunk lényege az egyszerű használat, a skálázhatóság, az adott baromfitartó gazdaság automatizáltsági szintjétől és telepméretétől függetleníthető technológiai megoldás

- tette hozzá Szabó Sándor.

Az Óbudai Egyetem az EKIK-ben összpontosította az elmúlt években az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma fejlesztési eredményeit. Ennek eredményeképp több sikerre törő startup és fejlesztési projekt is született már.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
egyetem, alkalmazás, agrárinnováció, innováció, startup, baromfiágazat, rendszer, digitalizáció, agrárvállalkozás, digitális, agrárdigitalizáció, baromfiállomány,