Betiltotta ez az európai ország a mesterséges hús gyártását

MTI2023. november 17. 18:34

Az Európai Unióban Olaszország az első, amely nemet mondott az úgynevezett tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában tartott szavazással. A képviselőház 159 igen, 53 nem szavazattal és 34 tartózkodással elfogadta a Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszter nevével fémjelzett törvényt. A laboratóriumban, őssejtből tenyésztett hús betiltását az elsők között a Coldiretti kistermelői szövetség szorgalmazta.

A kérdés az utóbbi években komoly politikai vitát eredményezett, és a törvény megszavazása sem volt feszültségmentes. A voksolás alatt a képviselőház épülete előtt tüntettek a Coldiretti tagjai, valamint a +Europa nevű párt politikusai Benedetto Della Vedova elnök vezetésével. A +Europa tüntetői azt hirdették, hogy a mesterséges hús ellenzői "a tudatlanságot tenyésztik, a mesterséges hús betiltása tudományellenes és Olaszország-ellenes". A Coldiretti hangoztatta, hogy Olaszországban az élelmiszerek a kultúra és a hagyomány szerves részeit képviselik, és a minőségi termékek védelme elsődlegesnek számít. A szemben álló tüntetők között a Coldiretti elnöke, Ettore Prandini először összeszólalkozott Benedetto Dalla Vedovával, majd lökdösni kezdték egymást. A rendőrség beavatkozása csillapította az indulatokat.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hús, törvény, húsipar, húspiac, műhús, olasz, mesterséges, mesterséges hús,