Új élelmiszerek lephetik el a boltokat: ki nem találnád, hogyan készülnek

agrarszektor.hu2023. december 10. 12:31

A 2023-as Tetra Pak Index szerint a fogyasztók az élelmiszerek vásárlásakor egyéni egészségük mellett azok környezetre mért hatását is aktívan figyelembe veszik. Az igazán környezet- és klímatudatos fogyasztók pedig akár étkezési szokásaikat is hajlandóak megváltoztatni a bolygó védelme érdekében. 

Az egészséges élelmiszerek piaca már biztos lábakon áll, napjainkban a fogyasztók aktívan keresik azokat a termékeket, melyek pozitív hatással vannak fizikai jólétükre. A vásárlók jelentős többsége azonban most már ennél is holisztikusabb nézeteket vall: 70%-uk szerint az egészséges termékek esetében nem elfogadható, ha károsítják a környezetet, míg további 54%-uk hajlandó lenne proaktívan is felelősséget vállalni a bolygóért, és megváltoztatni étrendjét, hogy hozzájáruljon egy jobb világ létrejöttéhez. Ezt a két nézetet tükrözi a húsfogyasztás mennyiségének tudatos csökkentését megcélzó, úgynevezett flexitáriánus fogyasztók növekvő száma is, kiknek közel fele azt állítja, hogy csak mérsékelten fogyasztja vagy akár teljesen el is hagyta a húsokat étrendjéből.

A Tetra Pak Index, amely az Ipsos globális piac -és közvéleménykutató cég által a világ tíz országában végzett felmérésén alapul1, megállapította, hogy a húsfogyasztás csökkentésére irányuló törekvések napjainkra globális jelenséggé váltak. Bár a kutatás résztvevőinek 56%-a egészségügyi okokra hivatkozott a flexitáriánus, peszkatáriánus, vegetáriánus vagy vegán étrend követésével kapcsolatban, több mint egyharmaduk (36%) kifejezetten a környezetvédelemet nevezte meg elsődleges motivációként.

A kutatásból az is kiderült, hogy már nem a kényelem számít a legfontosabb tényezőnek a vásárlók szemében. A régóta uralkodó attitűdökhöz képest jelentős változást mutat ugyanis, hogy a fogyasztók 70%-a feláldozná a kézenfekvő alternatívákat az egészségesebb termékekért. Az eredmények emellett azt is érzékeltetik, hogy az egészségre való törekvést a megélhetési válság sem befolyásolja, hiszen a válaszadók mindössze 17% mondta, hogy hajlandó lenne feláldozni az egészség szempontjából előnyös ételeket és italokat a jelenlegi gazdasági helyzetben.

Növekvő tendencia

A klímatudatos vásárlók tábora a jövőben várhatóan tovább fog erősödni, mivel az éghajlatváltozás hatásai egyre szélesebb körben érzékelhetőek. A fogyasztók éppen ezért egyre inkább elvárják az élelmiszergyártóktól, hogy olyan termékeket biztosítsanak számukra, amelyek egyszerre egészségesek és fenntarthatóak. Adolfo Orive, a Tetra Pak elnök-vezérigazgatója hozzátette:

Az idei Index megállapításai összhangban vannak az elmúlt években tett lépéseinkkel, melyeket az élelmiszeripar szén-dioxid-mentesítése, valamint az ellenállóbb és fenntarthatóbb élelmiszer-hálózatok létrehozása érdekében tettünk. A világ számos részén az emberek mindennapi étrendjünkben olyan termékekre támaszkodnak, mint a tej és a gyümölcslevek, éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a beszerzés, a csomagolás, a feldolgozás és az elosztás terén megvalósuló fejlesztésekkel optimalizáljuk az értéklánc működését, mely folyamatokban ügyfeleinkkel és beszállítóinkkal együtt mi is aktívan részt veszünk.

Tekintettel arra, hogy 2050-re a világnak 60%-kal több élelmiszerre lesz szüksége, mint most, az erőfeszítéseket olyan technológiákkal is támogatjuk, melyek segíthetnek további tápanyagforrások feltárásában - az új, növényi alapú termékektől kezdve, egészen a biomasszával és precíziós fermentációval előállított alternatív fehérjékig. Mindkét terület kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntartható élelmiszer-hálózatok létrehozásában.

Az új élelmiszerekben rejlő lehetőségek

Az áttörést jelentő új élelmiszer-innovációk nagy szerepet játszanak olyan termékek létrehozásában, amelyek nemcsak finomak, de erőforrás-hatékonyak is. A jó hír az, hogy a fogyasztók készek elfogadni azokat az újításokat, amelyek javítják életmódunkat és étkezési szokásainkat, 62%-uk pedig úgy véli, hogy a technológiának fontos szerepe van a fenntarthatóbb jövő kialakításában. Egyesek ugyanakkor aggódnak amiatt, hogy az ilyen típusú innovációk nem annyira természetesek, mint a friss, feldolgozatlan élelmiszerek, éppen ezért a megfelelő egyensúly megtalálása kiemelten fontos feladat lesz a jövőben.

Ez a terület meglehetősen gyorsan fejlődik, és nehéz megjósolni, hogy mikor és milyen mértékben lesz sikeres. Azonban csak a lehetőségek feltárása érdekében tett folyamatos erőfeszítésekkel és együttműködéssel találhatunk megoldást a élelmiszer-hálózatok jelenlegi kihívásaira

- mondta Adolfo.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, egészséges, fogyasztó, élelmiszervásárlás, húsfogyasztás, fogyasztásösztönzés, fogyasztási-szokás, fogyasztói-igények, termékek, fogyasztói-szokások,