Itt az újabb áremelés: őrülten drágul ez az élelmiszer itthon, ez fájni fog

MTI2023. december 30. 14:01

Elképesztően megdrágult a lencse Magyarországon az utóbbi években, hiszen míg 2021-ben 934 forint volt egy kilogramm étkezési lencse piaci termelői átlagára, addig 2022-re már 1195 forintra emelkedett. Arról nem is beszélve, hogy 2000-ben még csak mindössze közel 303 forintba került egy kiló.

Ahogyan szinte minden élelmiszer, úgy a zöldségek és gyümölcsök is keményen megdrágultak az utóbbi időben. Nincs ez másképp a lencsével is, aminek az átlagára a 2020-as kilogrammonként 934 forintról 1195 forintra emelkedett 2022-re. Elmondható, hogy az étkezési lencse piaci termelői átlagára 2000 óta szinte folyamatosan emelkedik, az akkori 302 forintos kilónkénti ár több mint háromszorosát fizetjük most érte. 

Érdekes egyébként, hogy 2011-ben, illetve az előtte lévő, és az azt követő években, hogyan alakult az étkezési lencse átlagára. 2010-ben 503 forint volt egy kiló, 2011-ben felugrott 593 forintra, majd 2012-ben "visszazuhant" 539 forintra. Ezt követően azonban jól látszik, hogy folyamatosan egyre magasarabb szintekre nőtt a lencse ára. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, gyümölcs, termelői-ár, zöldség, áremelkedés, drágulás, áremelés, átlagár, lencse,