Lezárult a nagy verseny: ki nem találnád, melyik lett a 2024-es év hala itthon

agrarszektor.hu2024. január 1. 15:32

A Magyar Haltani Társaság szervezésében immár 15. alkalommal került sor az Év hala megválasztására. Most is három jelölt szerepelt a kiírásban: a réticsík (Misgurnus fossillis), a garda (Pelecus cultratus) és a laposkeszeg (Ballerus ballerus). A 2023. december 31-én déli 12 óráig beérkezett szavazatok alapján a laposkeszeg lett a harmadik, a garda a második, a győztes pedig a réticsík lett.

Kiderült, melyik kopoltyús állat viheti haza 2024-ben az Év hala címet: a Magyar Haltani Társaság által szervezett versenyen 2023. december 31-én délig lehetett szavazni a megadott három jelöltre. Harka Ákos, a társaság elnöke bejelentette, hogy a beérkezett 3875 szavazat 21%-ával a laposkeszeg lett a harmadik, a második a garda 30%-kal, a győztes pedig a réticsík lett, amely a voksok közel felét, 49%-át kapta.

A társaság közléséből kiderült, hogy a réticsík erősen megnyúlt, vaskos testű hal, amelynek alapszíne okkersárga, a háta sötétbarna. Fejét barnásfekete foltok, az oldalát ugyanilyen színű hosszanti sávok és pettyek díszítik. Szemei kicsik, alsó állású szája sem nagy, ám körülötte öt pár bajuszszál található. Lekerekített úszói ugyancsak kicsik, de igen gyors és erőteljes kígyózó mozgásra képes. Jellemzője, hogy oxigénszegény viszonyok közt is megél, mert vérerekben gazdag utóbele képes oxigént felvenni a lenyelt levegőből. A saját maga által kimélyített gödrökben még akkor is életben maradhat, amikor a mocsár vize eltűnik s a lágy iszap felszíne cserepesre szárad. A régi időkben a csíkra éhes magyarok ilyenkor ásóval, kapával forgatták ki a földből.

Harka Ákos azt is közölte, hogy amíg az ország nagy lápjai és mocsarai „éltek”, népélelmezési cikknek számított a réticsík. A növényekben gazdag, iszapos medrű vizekben ma is sokfelé megtalálható, de az állományai kicsinyek és veszélyeztetettek, ezért védettek. A faj védett, természetvédelmi értéke példányonként 10 ezer forint.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hal, verseny, év-hala, szavazás, magyar-haltani-társaság, halfaj,