Lecsap a fagy Magyarországra: ezért lesz -10 fok a héten

MTI2024. január 9. 12:16

A karácsony rekordmeleget hozott 2023-ban, és az új év napjai is az átlagot jócskán meghaladó hőmérsékletekkel teltek. A „messzi északon” viszont már december 30-án olyan folyamat kezdődött, ami múlt vasárnaptól a jövő hét elejéig komoly változást hoz Magyarország időjárásában is.

A poláris örvény ugyanis jelentősen gyengült, ennek hatására pedig három hullámban »indult« fagyos, sarkvidéki levegő dél felé

- mondta a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Az örvény meggyengülése, „szakadozása” erős észak-déli áramlást, úgynevezett meridionális hullámokat generál, amely nyomán sarkvidéki hideg tör mélyen délre.

 

A poláris örvény december 30-ai gyengülése már az új év első napjaiban rég nem látott mínuszokat okozott Skandináviában. A második hullám pedig január 7-én hazánkba is betört, a hidegfront több mint 15 fokos lehűlést hozott. A harmadik hullám előre láthatóan január 12-én, pénteken érkezik, és összességében még a januári átlagnál is 2-3 fokkal hidegebb napokat eredményez. Ez tehát azt jelenti, hogy az elkövetkezendő napokban az ország jelentős részén akár -10 fok is lehet hajnalban, de napközben is fagypont körüli értékeket mérhetünk. Több területen egész nap maradnak a mínuszok. Főleg a hóval borított területeken lesz „hidegebb”, ezeken a részeken fordulhat elő a leggyakrabban a -10 fok körüli hőmérséklet. Másutt -5, -8 fokos reggelekre számíthatunk, napközben nulla fok körüli maximumok várhatók. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
időjárás, hideg, havazás, időjárásváltozás, hidegfront, január, hideghullám, hidegbetörés,