Németországban erőt gyűjtenek, Romániában most durvulnak be a tüntető gazdák

agrarszektor.hu2024. január 20. 14:03

A december eleje óta tartó, látványos német gazdatüntetések után több mint egy hete Romániában is komoly demonstrációkat tartanak a mezőgazdasági termelők. A politikai nemtetszés-nyilvánításnál jóval keményebb akciók Németországban nem hoztak megállapodást, egyelőre azonban ott pár nap szünetet tartanak. Romániában viszont mintha most kezdene durvulni a helyzet: a tiltakozók már határátkelőket zárnak le és beszálltak a tüntetésekbe a fuvarozók is.

A múlt hétvégén is folytatódtak Romániában és az ország egyre több térségére kiterjedtek a gazdák és fuvarozók tüntetései, miután a szállításügyi, mezőgazdasági és pénzügyminisztériumban folytatott tárgyalások átfogó megállapodás nélkül zárultak.

A mezőgazdasági tárcánál folytatott tárgyalások nyomán a gazdák egyebek mellett arra kaptak ígéretet, hogy a hatóságok könnyíteni fogják a mezőgazdasági munkagépek forgalomba helyezését és lehetővé teszik a banki hiteltörlesztés halasztását az aszálykárokat elszenvedett gazdák számára.

Egyelőre nem kötöttek békét

A kompromisszumos javaslatnak egyelőre nem sok foganatja volt, hiszen a gazdák bejelentették: nem adják fel a tiltakozást. Több mint hetven pontosra bővített követeléslistát terjesztettek a kormány elé a forgalomlassítással tüntető gazdák és fuvarozók kedden, és bejelentették, hogy tovább folytatják az ország számos térségére kiterjedő demonstrációsorozatukat.

Erre azt követően került sor, hogy több - a spontán akciók szervezésétől elhatárolódó, de a tüntetőket szolidaritásukról biztosító -gazdaszervezet hétfőn egy 13 pontos intézkedéscsomagról állapodott meg a mezőgazdasági miniszterrel, vezetőik pedig bejelentették, hogy részükről a tiltakozás véget ért.

Közölték a követeléseiket

A listán szerepel még: 50 százalékos jövedelemadó-csökkentés a mezőgazdasági alkalmazottak számára, az elektronikus számla eltörlése az egymillió eurónál kisebb forgalmú cégek számára, a mezőgazdaságban használt gázolaj jövedéki adójának eltörlése, a földterületek külföldieknek történő eladásának megtiltása.

Blokád az utakon és határátkelőkön

Szerdán aztán elzárták a román-magyar határ Csanálos-Vállaj határátkelőjét szerdán az immár napok óta tiltakozó román gazdák, és több romániai helyszínen is folytatódtak a forgalomlassító felvonulások.

Még aznap romániai fuvarozók Bukarest külvárosában is tiltakoztak, és blokkolták az ukrán határon lévő Siret átkelőhöz vezető sávokat Románia északkeleti részén, a határrendészet adatai szerint több mint kétórás várakozást okozva.

A kikötői műveletek teljes ütemben folytak, a gabonafélék főként vasúton és uszályokon érkeztek a kikötőbe a Dunán keresztül, bár a közúti szállítást is igénybe vették - írta meg a kikötői hatóság.

A német ajánlat nem elég a gazdáknak

Szinte teljesen megállította Berlint az a tüntetés, amelynek során 10 ezer gazda traktorokkal és teherautókkal torlaszolta el a főbb útvonalakat, a kedvezményeik fokozatos elvonása ellen tiltakozva. A december óta tartó demonstrációsorozat mindeddig leglátványosabb fordulója a január elején megkezdett, egy hétig tartó folyamatos blokád volt.

A tüntetések nyomást gyakoroltak Olaf Scholz kancellár koalíciójára, amely a költségvetési zavarok orvoslásáért és a jobboldali csoportok megfékezéséért küzd. A tiltakozó megmozdulások azután törtek ki, hogy a kormány úgy döntött, fokozatosan megszünteti a mezőgazdasági gázolajra vonatkozó adókedvezményt, miközben megpróbálta egyensúlyba hozni a 2024-es költségvetést egy novemberi alkotmánybírósági ítéletet követően, amely a kiadási tervek felülvizsgálatára kényszerítette.

Pár nap pihenő

A kitartóan demonstráló gazdáknak végül nem sikerült megállapodniuk a kormánnyal. Joachim Ruckwied, az országos gazdaszövetség elnöke a ZDF televízió által ismertetett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az egyeztetés eredménytelenül ért véget.

Nem kizárt ezért az sem, hogy a tüntetések később folytatódnak, igaz, egyelőre néhány nap szünetet tartanak a gazdák. A német kormány ugyanakkor tehermentesíteni kívánja a mezőgazdaságot, az erre vonatkozó jelentést a napokban fogják a parlament elé terjeszteni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
mezőgazdaság, románia, érdekképviselet, tüntetés, demonstráció, tiltakozás, berlin, németország, mezőgazdasági-jövedelem, jövedelmezőség, gazdatüntetés,