Csökken a tejár, de a termékeken nem mindig látszik

agrarszektor.hu2024. január 24. 10:58

Ellentmondásos mozgások alakultak ki a világ tejpiacán: míg a legtöbb régióban és országban alapvetően csökken a nyerstej és az alapvető tejtermék-kategóriák ára, december utolsó heteiben és az idei év elején néhol áremelkedés is kialakult - derül ki az AKI tejpiaci jelentéséből. Eközben ráadásul Magyarországon óvatos emelkedés tapasztalható a belpiaci tejárakban, amelyek azonban így is messze elmaradnak az egy évvel ezelőtti, illetve a 2022 végi szintektől, a kiviteli árak pedig már a külpiaci csökkenést követik.

A világpiacon az ömlesztett vaj értékesítési ára (FOB Óceánia) 2024 3. hetében 29 százalékkal, a teljes tejporé 3 százalékkal nőtt, míg a sovány tejporé 8 százalékkal, a cheddar sajté 16 százalékkal csökkent 2023 azonos hetéhez mérten – áll az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) tejpiaci jelentésében.

Még a spotpiacon is árcsökkenés van

Hollandiában a 4,4 százalék zsírtartalmú nyerstej spot piaci ára áfa nélkül, szállítási költséggel a 2023. 52. – 2024. 2. hét között ugyanakkor 8 euróval emelkedett, ám később egy hét alatt 1,5 euróval 43,5 euró/100 kilogrammra csökkent. Olaszországban, Verona városában a nyerstej spot piaci ára 2023. január 15-én áfa nélkül, szállítási költséggel 50,75 euró/100 kilogramm, a biotejé 63,5 euró/100  kg, a Németországból és az Ausztriából származó 3,6 százalék zsírtartalmú nyerstejé 46,5 euró/100 kilogramm, a fölözötté 21 euró/100 kilogramm, a tejszíné 262 euró/100 kilogramm, az Európai Unióból származó tejszíné 260 euró/100 kilogramm volt.

A németországi Élelmiszer-gazdasági Kutató Központ (ife) havi rendszerességgel közzéteszi a nyerstej alapanyagértékét 4,0 százalék zsír- és 3,4 százalék fehérjebeltartalomra vonatkozóan. Az alapanyagérték tükrözi a nyerstej összetevőinek (zsír, fehérje) árát, amelyet a kempteni árutőzsde vaj- és soványtejpor-jegyzései alapján határoznak meg.

Franciaországban 2024 1. hetében a tejfelvásárlás az előző hetitől 0,6 százalékkal, az előző év azonos hetitől 1,8 százalékkal elmaradt. Némileg kilóg a sorból, hogy a németországi központi tejpiaci szolgálat gyorsjelentése szerint Németországban a nyerstej felvásárlása az előző héthez képest 1,3 százalékkal nőtt, míg az előző év azonos hetéhez viszonyítva 1,4 százalékkal mérséklődött ugyanekkor.

A vaj ára ellentétes irányba mozog

A kempteni árutőzsdén a 25 kilogrammos kiszerelésű ömlesztett vaj értékesítési ára 549,5 euró/100 kilogramm, a 25 kilogrammos kiszerelésű zsákos, élelmezési célú (intervenciós minőségű) sovány tejporé 257,5 euró/100 kilogramm volt 2024 3. hetében. Az ömlesztett vaj ára 148 százalékkal, a sovány tejporé 47 százalékkal volt magasabb az intervenciós árszintnél a vizsgált héten.

Óvatos emelkedés a nagy zuhanás után

A nyerstej felvásárlása 2023 decemberében az előző havi mennyiséget 6 százalékkal, a 2022. decemberit pedig 2 százalékkal haladta meg. A nyerstej kiviteli ára 172,71 forint/kilogramm volt 2023 decemberében, az előző havihoz képest 3 százalékkal, az előző év azonos hónapjához viszonyítva 19 százalékkal csökkent. A kiviteli ár 7 százalékkal volt magasabb a termelői átlagárnál. Az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kiszállítása nem változott 2023 decemberében az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Nőttek az átadási árak decemberben

Az AKI PÁIR adatai szerint 2023 decemberében az előző hónaphoz képest az adagolt vaj (+6 százalék), az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos UHT- (tartós) tej (+5 százalék), a trappista sajt, a gyümölcsös joghurt és a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tej (egyaránt +3 százalék), a tejföl és a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos UHT- (tartós) tej (egyaránt +2 százalék) feldolgozói értékesítési ára emelkedett.

A KSH adatai szerint az 1,5 százalék zsírtartalmú ESL- (hosszanfriss) tej fogyasztói ára (+2 százalék) nőtt, a 2,8 százalék zsírtartalmú ESL- (hosszanfriss) tej, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos UHT- (tartós) tej, valamint az adagolt vaj ára stagnált, míg a trappista tömbsajt és a gyümölcs joghurt (egyaránt –3 százalék), továbbá a 20 százalék zsírtartalmú tejföl (–4 százalék) fogyasztói ára csökkent ugyanebben az összehasonlításban.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tej, vaj, aki, tejtermék, tejpor, tejtermelés, páir, tejágazat, tejpiac, nyerstej, tejfeldolgozás,