Véget ért egy korszak a magyar mezőgazdaságban: teljesen új világ kezdődik

Véget ért egy korszak a magyar mezőgazdaságban: teljesen új világ kezdődik

agrarszektor.hu
Véget ért az „Apám is így csinálta” korszak a mezőgazdaságban, ezt mindenkinek tudomásul kell vennie, ellenkező esetben nagyon rosszul fog járni - mondta Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos ügyvezetője a 42. AGROmashEXPO-n. A szakember Pintér Zsolttal, a vállalat ügyvezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt a cég előző évi eredményeiről, idei és jövőbeli terveiről is, különös tekintettel az oktatásra és a vállalat által nyújtott szolgáltatások bővítésére.

Harsányi Zsolt elmondta, a jövő mezőgazdaságában nagy agronómiai változásokra lesz szükség, amelyekre részint már megvannak a megfelelő technológiák (például a forgatás nélküli talajműveléshez), részint pedig folyamatosan kutatják és fejlesztik őket. A vetésváltás, az új növények megtalálása és az öntözés mind-mind olyan kihívást jelent, amire az ágazatnak meg kell találnia a megfelelő választ. A szakember a 2023-as évet értékelve kitért a legfontosabb globális eseményekre is, mint amilyen a szomszédban zajló háború és az abból eredő gabonapiaci gondok, az egyre szaporodó gazdatüntetések, az infláció és a fogyasztási trendek alakulása. Európa népessége és fogyasztása csökkenni fog a következő évtizedekben, ám globálisan épp ellenkező folyamatokra lehet számítani. Kombájnra, traktorra és kenyérre azonban a jövőben is szükség lesz – mutatott rá Harsányi Zsolt.

Az AXIÁL Kft. tulajdonos ügyvezetője beszélt arról is, hogy a jövő gépgyártásában a robotizáció, az új energiaforrások és motorok keresése, a digitális mezőgazdaság előretörése, a valós idejű gyomfelismerés és a lokális permetezés, az autonóm gépek megjelenése és elterjedése, valamint a piaci átrendeződés lesz jellemző. A jövőben éppen emiatt kiemelten fontos lesz a tudás és a szaktudás, ami az oktatás és a szakképzések felértékelődésével fog járni. A szakember a robotizáció kapcsán kifejtette, hogy a várakozások szerint 5-10 éven belül elérhetővé válhatnak a teljesen autonóm, hálózatban dolgozó gépek is, és folyamatosan zajlanak a fejlesztések és a kísérletezések a belsőégésű motorok alternatíváinak megtalálására is. Harsányi Zsolt a piaci átrendeződést illetően ismertette, hogy milyen felvásárlások történtek a mezőgazdaságban az elmúlt időszakban, de szót ejtett arról is, hogy hamarosan a japánok is jelkorrekciós műholdakat küldhetnek Európa felé, ami tovább fogja növelni a meglevő eszközök precízióját. A következő időszakra várható kihívások közül a szakember a reálkeresetek és az infláció az euró-forint árfolyam és az üzemanyagárak alakulását, valamint a műtrágyapiac és a gabonapiac kérdéseit sorolta, ide véve a finanszírozási és kamatkörnyezet helyzetét.

Pintér Zsolt, a vállalat ügyvezetője elmondta, hogy a 2023-as évről még nincsenek pontos számaik, de a becsült adatok azt mutatják, hogy a tavalyi év során a mezőgazdasági gépberuházásokban jelentős visszaesés következett be. Míg 2022-ben a gépforgalom több mint 320 milliárd forintot tett ki, ez 2023-ban körülbelül 275 milliárd forint lehet. Noha az év eleje még erős volt a 2022-ből átcsúszó tételek miatt, az év második felére megtorpantak az értékesítések. A szakember beszélt arról is, hogy a vállalat a piaci környezet jelenleg kihívásokkal teli. Pintér Zsolt elmondta, hogy a tavalyi évtől az AXIÁL befejezte a Fendt új gépeinek értékesítést, amelyet az értékesítésre került Agrovario fog folytatni. Szintén változás, hogy az egyébként a John Deere tulajdonában levő Monosem gépek értékesítése átkerült a KITE Zrt.-hez is. Az ügyvezető ismertette a vállalat által forgalmazott márkák tavalyi teljesítményét, nemcsak a hazai, de a szomszédos országokban levő leányvállalatoknál is.

Pintér Zsolt beszélt arról is, hogy korábban, ha csökkent az új gépek értékesítési volumene, akkor a használtgépek forgalma nőtt, de tavaly mindkét géptípusnál visszaesés volt megfigyelhető. A jövőben drága lesz a fuvarozás, ezért ezt szeretnék felvenni a tevékenységi körükbe. Emellett a szerviz és alkatrész üzletág lesz fontos idén, ugyanis a jelenlegi körülmények között a gazdák mindent meg fognak tenni azért, hogy a gépeiket üzemképes állapotban tudják tartani.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK

Bemutatkozik a Hunduna (x)

Valószínű hogy már találkozott a Hunduna cég és a kezdetek óta ügyvezetőként dolgozó Nadobán Erika nevével, mivel lassan rendületlenül 30 éve jelen vannak a magyar erdészeti területen.

KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?