Fontos dologról tárgyalt a NAK és a MAGOSZ: mutatjuk, miről volt szó

Fontos dologról tárgyalt a NAK és a MAGOSZ: mutatjuk, miről volt szó

agrarszektor.hu
A legnagyobb olasz agrár-érdekképviselet, a Coldiretti vezetőségét fogadta Jakab István, a MAGOSZ elnöke és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Ettore Prandini, a Coldiretti elnöke szerint változásra van szükség az Európai Unió agrárpolitikájában, hiszen a Green Deal-ben megfogalmazott irreális elvárások az európai gazdák versenyképességének drasztikus romlásához vezetnek, az egészséges élelmiszerek helyét pedig a bizonytalan eredetű importáru veszi majd át. Ez megengedhetetlen és ez ellen európai szinten, összefogva kell fellépni, ezért is fontos az olasz-magyar érdekképviseleti együttműködés erősítése. Véleménye szerint a szabadkereskedelmi megállapodásokba is be kell építeni a kölcsönösség elvét, tehát ugyanazokat az elvárásokat kell megkövetelni az Unión kívülről érkező termékekkel szemben is.

Egyetértve a Coldiretti elnökének szavaival, Jakab István, a MAGOSZ elnöke - ahogy a korábban Olaszországban folytatott tárgyalásaik során is - az összefogás fontosságát emelte ki, megnevezve, hogy az európai érdekképviseleti szövetségnek, a Copa-Cogeca-nak is sokkal határozottabb fellépést kell tanúsítania az uniós egyeztetések során, hiszen az elmúlt időszak eseményei, például a német gazdatüntetések, a lengyel, a román termelők tiltakozó akciói vagy éppen a magyar gazdák záhonyi tüntetése is azt mutatja, hogy az ágazat léte forog kockán. Kulcsfontosságú az, hogy az európai érdekképviseletek szorosabb együttműködést alakítsanak ki egymással és erre már a közeljövőben sor kerülhet a Coldiretti és a MAGOSZ között - írja a NAK közleményében. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint megengedhetetlen, hogy az ukrán termékeket mindenféle korlátozás nélkül hozhatják be az EU-ba, ráadásul úgy, hogy azoknak egyáltalán nem kell megfelelniük az uniós előírásoknak.

Ha Ukrajna csatlakozna az Európai Unióhoz, azzal alapjaiban rendeződne át a Közös Agrárpolitika rendszere, mellyel az uniós agrártámogatások jelentős része az Ukrajnában működő, de nyugati hátterű óriáscégekhez jutna. Több alkalommal is levélben fordultunk az Európai Bizottság vezetőihez, kifejtve azt is, hogy a gazdaellenes intézkedések komoly versenyhátrányba hozzák az európai gazdákat, a harmadik országoknak pedig bármiféle előírás nélkül biztosítanak szabad hozzáférést az európai piachoz, de az Európai Bizottságtól mindig elutasító választ kaptunk.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az egyeztetés során Luigi Scordamaglia, a Filiera Italia vezérigazgatója ismertette azt a nemrégiben hatályba lépett olasz jogszabályt, amely megtiltotta a laborhúsok előállítását, ehhez előzetesen 2 millió aláírást gyűjtöttek össze. A Coldiretti továbbá fontos szerepet játszik a kistermelők piacra jutásának segítésében, ennek érdekében termékpálya szintű együttműködést alakított ki a termelők, a feldolgozók és a kereskedők között, emellett kiemelten támogatják a kistermelői piacokat is. A szervezetek megállapodtak, hogy a gazdák érdekében tovább folytatják az egyeztetést és a közös együttműködést.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?