Hihetetlen, de igaz: ennyibe kerül most egy hektár föld itthon és az EU-ban

Szedlák Levente2024. január 30. 06:01

A huszonegy európai uniós tagállam közül, amelyekről rendelkezésre állnak 2022-es adatok, egy hektárnyi szántóföld ára a skála egyik végpontját jelentő, 3700 eurós (kevesebb mint 1,5 millió forintos) horvátországi átlagtól a máltai 233 230 eurós (több mint 90 millió forintos) átlagig terjedt. Az uniós átlagár azonban 10 578 euró, vagyis valamivel 4 millió forint fölött mozgott. A haszonbérletek terén a legutolsó - 2022-as - adatok alapján Hollandia vezetett, a legolcsóbban pedig Svédországban lehetett földet bérelni. A termőföldárak terén Magyarország továbbra is az unió alsó harmadában, a haszonbérleteket illetően viszont a középmezőnyben található.

Amióta az emberiség letette a voksát a letelepedett életforma mellett, a földtulajdon mindig a legbiztosabb, legértékállóbb tulajdon volt, amivel valaki rendelkezhetett. A termőföld pedig mindig kiemelt fontosságú volt, hiszen rengeteg háborút is emiatt indítottak a történelem során. Ebből kifolyólag a termőföldek ára jellemzően folyamatosan magas volt, és különösen igaz ez a jelenre, amikor szinte minden nap érkeznek a hírek a termőföldek kimerüléséről, művelésre alkalmatlanná válásáról. A mezőgazdasági termelők az e célra használt földterületnek vagy tulajdonosai, vagy bérlik azt. A termőföldek ára és bérleti díjak nagysága azonban jelentősen eltér az egyes uniós országok és régiók között - írta meg friss elemzésében az Eurostat. Mint fogalmaztak, ennek az eltérésnek számos oka van, többek között nemzeti tényezők (például jogszabályok), regionális tényezők (például az éghajlat és a hálózatokhoz való közelség) és helyi termelékenységi tényezők (például a talaj minősége, lejtése vagy vízelvezetése). A kereslet és kínálat piaci erői - beleértve a külföldi tulajdonjogi szabályok hatását is - szintén befolyásolhatják a mezőgazdasági földterület árát.

Horvátországban a legolcsóbb a szántóföld ára

Az Eurostat elemzése szerint az Európai Unió azon 21 országa közül, amelyekről 2022-es adat áll rendelkezésre, 1 hektár szántóföld ára a horvátországi átlagosan 3 700 eurós (1 440 955 forintos) mélyponttól a máltai átlag 233 230 euróig (90 840 636 forintig) terjedt. A máltai adatok tükrözik a mezőgazdasági földterületek korlátozott elérhetőségét és az alternatív hasznosításra irányuló nyomást, ami a többi tagállamhoz képest magasabb árakat eredményezett.

Három olyan uniós ország volt, ahol különösen nagy regionális eltérések mutatkoztak az 1 hektár szántóterületre vonatkozó földárak tekintetében. Hollandiában az árak a frízföldi 66 051 eurótól a flevolandi 150 644 euróig terjedtek, az országos átlag 85 431 euró volt hektáronként. Görögországban az árak a Dytiki Ellada-i 6 290 eurótól az Attiki-i 84 820 euróig terjedtek, az országos átlag 13 571 euró/hektár volt. Spanyolországban az árak az Extremadurában 4 906 eurótól a Canariákon 83 299 euróig terjedtek, az országos átlag 10 263 euró/hektár volt. A legolcsóbb régiók, ahol 2022-ben 1 hektár szántóföldet lehetett vásárolni, Övre Norrland (átlagosan 2 041 euró) és Mellersta Norrland (2 437 euró) voltak Svédországban.

Uniós összehasonlításban Magyarország továbbra is a lista alsó harmadában található az átlagos termőföldárak tekintetében. Hazánkban az egy hektárra számolt átlagos földár 2022-ben nem érte el a 2 millió forintot, Hajdú-Bihar, Tolna és Békés vármegyékben voltak a legmagasabbak az árak.

A szántóföld az EU-ban szinte mindenhol drágább, mint a gyepterület

Az EU-ban 1 hektár szántóföld átlagára 2022-ben mintegy 2 200 euróval volt magasabb, mint 1 hektár állandó gyepterület átlagára (8 393 euró). A szántóföld szinte minden országban és régióban drágább volt, mint az állandó gyepterület, kivételt Luxemburg és a Comunidad de Madrid jelentett.

Az állandó gyepterületek Bulgáriában 2022-ben hektáronként 1 887 euróval voltak a legolcsóbbak, ami majdnem négyszer kevesebb, mint az 1 hektár szántóföld (7 303 euró) megfelelő költsége. Az állandó gyepterület és a szántóföld ára közötti különbség az arányt tekintve a görögországi Voreio Aigaio régióban volt a legnagyobb (mintegy hússzoros különbség az állandó gyepterület hektáronkénti 1 757 euró és a szántóföld hektáronkénti 36 435 euró között). Az abszolút értéket tekintve Attikiben volt a legnagyobb (84 820 euró/ha szántóterület és 25 000 euró/ha állandó gyepterület; 59 820 euró/ha különbség).

Magyarországon 2022-ben átlagosan 1,94 millió forintot kellett fizetni egy hektárnyi szántóföldért. Ez az ár 2021-ben még "csak" 1,81 millió forint volt. Az ország mindegyik régiójában nőttek az árak, a legnagyobb mértékben - nagyjából 18%-kal - Észak-Magyarországon. A szántóföldek hektárjáért a Dél-Dunántúlon, Közép-Magyarországon, az Észak-Alföldön és a Dél-Alföldön kellett a legtöbbet fizetni, átlagosan mintegy kétmillió forint feletti áron keltek el itt a földek. A vármegyék közül Hajdú-Biharban, Tolnában és Békésben voltak a legmagasabbak a szántóárak, egyaránt 2,5 millió forint közelében mozogtak. A járások közül továbbra is a Hajdúszoboszlói és a Hajdúböszörményi állt az élen hektáronkénti hárommillió forint feletti átlagárral.

Szlovákiában a legolcsóbbak a mezőgazdasági bérleti díjak

A mezőgazdasági földárakhoz hasonlóan a földbérletek tekintetében is jelentős eltérések mutatkoztak az egyes országok és régiók között. Az EU-n belül a szántóföld és/vagy állandó legelő átlagos bérleti díja 199 euró volt hektáronként, a szlovákiai 57 eurós átlagtól a hollandiai 843 eurós átlagig. Az Európai Unió régiói közül 2022-ben a holland Flevoland régióban volt a legdrágább 1 hektár mezőgazdasági földterület bérlése (1 764 euró/ha), ezt követte a spanyolországi Canarias (1 136 euró/ha) és a görögországi Attiki (1 048 euró/ha).

A szántóföld és az állandó gyepterület bérleti díjait közlő uniós országok közül az állandó gyepterület bérlése szinte mindig olcsóbb volt, mint a szántóföldé. Az állandó gyepterület 1 hektárjának bérleti díja 2022-ben a szlovákiai 32 eurós átlagtól az írországi 354 euróig terjedt, míg a szántóföldek bérleti díja átlagosan 77 euró, illetve 510 euró volt hektáronként.

A termőföldárakhoz hasonlóan a földbérleti díjak emelkedése sem állt meg Magyarországon 2022-ben, azonban a növekedés üteme a szántó, a gyep és a szőlő művelési ágak esetében kismértékben lassult. A szántó művelési ágba tartozó földterületek éves bérleti díja - az 2021-es 13%-os növekedés után - átlagosan 12%-kal volt magasabb az előző évinél: országosan egy hektár szántó átlagos éves bérleti díja 81 600 forint volt. A gyümölcsös bérleti díja 16%-kal, az erdőé 12%-kal, a szőlőé 11%-kal, a gyepé pedig 8,5%-kal nőtt 2021-hez mérten.

A KSH adataiból az is kiderült, hogy a gyep művelési ágba tartozó területek átlagosan 1,1 millió forintba kerültek 2022-ben, ami 16%-os drágulást jelent 2021-hez képest. Közép-Magyarország nélkül a gyepterületek átlagára Közép-Dunántúlon volt a legmagasabb (1,4 millió forint/hektár), Észak-Magyarországon volt a legalacsonyabb (898 ezer forint/hektár), valamint Közép-Dunántúlon (31%) és Nyugat-Dunántúlon (30%) nőtt a leginkább 2021-hez képest.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
szántóföld, unió, földbérlet, európai-unió, eurostat, földár, forint, euró, tagállam, termőföldár, hektár, gyepterület, tagállamok, termőföldárak,