Megvan, mikor térhet vissza a tél Magyarországra: erre jobb lesz felkészülni

agrarszektor.hu2024. február 6. 09:01

Vannak még tartalékai a télnek Magyarországon. Úgy tűnik a jövő héten jelentősen legyengül a zonális szél, ezzel együtt Szibéria fölött hirtelen sztratoszférikus melegedés körvonalazódik, ami azt jelenti, hogy hamarosan lehűlés veheti kezdetét.

Igen csak belehúzott a tavasz, nyugaton már a 20 fokot közelíti a hőmérséklet, Szombathely és Szentgotthárd környékén 18-19 fokot mutatnak a hőmérők. A héten ebben nem is lesz változás, egészen vasárnapig kitart az átlagosnál jóval melegebb tavaszi időjárás - írja az Időkép. A hosszabb távú előrejelzések alapján azonban a jövő héttől jelentős változás következhet be a légköri folyamatokban.

A numerikus előrejelző modellek egyrészt a zonális, azaz nyugatias szél jelentős gyengülését vetítik előre, emellett hétvégétől Szibéria fölött hirtelen sztratoszférikus melegedés mehet végbe. Mindezek együttes hatásaként újra támadásba lendülhet a tél, ugyanis megnyílhat az út az észak-déli irányú légtömegcsere előtt, amellyel a sarkkörökön túl felhalmozódott hideg, fagyos levegő megindulhat az alacsonyabb földrajzi szélességek, így hazánk felé is. Bár még semmi konkrétumot nem lehet kijelenteni, hogy jön-e komolyabb havazás vagy nagyobb fagy a hónap második felében, most úgy tűnik, a jövő hét során lehűlés veheti kezdetét. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tél, fagy, időjárás, hideg, előrejelzés, havazás, hőmérséklet, szél, lehűlés, tavasz, hőmérő, melegedés, szibéria,