Blokkolták az Aldi és a Lidl központját a német gazdák

agrarszektor.hu2024. február 7. 08:47

Ha kisebb megszakításokkal is, de lassan már két hónapja tartanak a német gazdák tiltakozó akciói. A decemberi megmozdulások után a tüntetés szintet lépett, amikor január közepén az autópályák blokádjával az egész országra kiterjedően okoztak rendkívüli, elsősorban a közlekedést megbénító fennakadásokat, a hónap elején több helyütt a hidakat bénították meg. Legújabb tiltakozásuk keretében pedig blokkolták a nagy élelmiszerláncok központi raktárait.

Új szintre emelték a német gazdák az országban hetek óta tartó tüntetést. A gazdák az eddigi megmozdulásaikkal a korábbi állami szubvenciók teljes helyreállítását követelték, mindenekelőtt a dízelolajra kiszabott adók visszatérítését. A Scholz-kormány azonban követeléseik nagy részét elutasította, illetve több évre elnyújtott teljesítést ígért - írta meg az Infostart. Mindezt megpecsételte a múlt héten a Bundestag által elfogadott költségvetés, amely az alkotmánybíróság kötelező érvényű határozata nyomán drákói megszorításokat tartalmazott. A tartományok képviselőiből álló Bundesrat jóváhagyása azonban még hátravan.

Korábbi fenyegetéseiket betartva a gazdák napokkal ezelőtt több tartományban ismét autópályákat, illetve hidakat blokkoltak, és a tiltakozást folytatták a hét végén is. Ezúttal az eddigiektől eltérő akcióhoz folyamodtak, a délnyugati Rajna-vidék-Pfalz tartományban vasárnap estétől több helyütt a nagyobb kereskedelmi láncok központi raktárait blokkolták. Traktoros felvonulásukkal megakadályozták, hogy legkevesebb tíz Lidl-, Aldi-, Edeka- és Globus-raktár kamionjai ne juthassanak el a szupermarketekig. A zárlat órákon keresztül, Koblenzben például reggelig tartott.

Értesülések szerint a tiltakozás közvetett eredménnyel járt, a tartományi vezetők tárgyalásokat folytattak de egyelőre mindössze a bürokrácia csökkentésére tettek ígéretet. A Die Welt értesülése szerint hasonló tiltakozó megmozdulás volt Alsó-Szászország fővárosában, Hannoverben is, ahol traktorok a helyi rádióállomás bejáratát torlaszolták el. A helyi gazdák az ellen tüntetek, hogy a média általánosságban kevés hírt ad a tiltakozásokról. Tiltakozó akciókra került sor Brandenburg tartományban is. A gazdák helyi szövetségének vezetője szerint tiltakozó akcióikkal a politikára gyakorolt nyomást továbbra is fenn kívánják tartani.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
aldi, lidl, tüntetés, tiltakozás, németország, német, gazdák, raktár, gazdatüntetés,