Elegük van a francia gazdáknak, traktorokkal vonultak utcára Párizsban

MTI2024. február 23. 18:28

Traktorral vonultak végig pénteken Párizsban gazdák az éves nemzetközi mezőgazdasági szakvásár megnyitója előtt egy nappal, hogy tiltakozzanak az agrárszektor dolgozóinak megélhetési gondjai ellen. Emmanuel Macron francia elnök szombatra olyan széleskörű nemzeti vitát javasol a gazdákkal, amelyet az 2018-2019-ben hétvégénként a nagyvárosokban és a közutak körforgalmaiban, a kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tüntető sárgamellényes mozgalom követeléseiről rendezett a francia elnöki hivatal.

A szakszervezetek egy része azzal az indokkal utasította vissza az államfő meghívását, hogy egy radikális környezetvédelmi csoportot, a Soulevements de la Terre-t is meghívta a kerekasztal-beszélgetésre. Arnaud Rousseau, a legjelentősebb francia mezőgazdasági szakszervezet, az FNSEA jelezte, hogy nem hajlandó részt venni a vitában egy olyan környezetvédő csoport "különösen cinikus" meghívása miatt, amelyet a kormány a közelmúltban még fel akart oszlatni a radikalizmusa miatt. Véleménye szerint a Soulevements de la Terre meghívása azt mutatja, hogy a végrehajtó hatalom "semmit sem ért a gazdák problémáiból". A szakszervezetek reakciói és értetlensége láttán az elnöki hivatal meghátrált, és már csütörtök este bejelentette, hogy a környezetvédő kollektívát mégsem látják szívesen "a vitasorozat nyugalmának biztosítása érdekében".

A gazdák Franciaországban más európai országokhoz hasonlóan az év elején két hétig tiltakoztak útlezárásokkal, de február elején, miután Gabriel Attal miniszterelnök részletes intézkedéssorozatot jelentett be a a szektor terheinek csökkentésére, felfüggesztették a megmozdulást. A kormány egyebek mellett felfüggesztette a növényvédőszer-használat csökkentését célzó terveit, és jelezte: 150 millió euróval mérsékli a gazdák adó- és járulékterheit. A kormány azt is meg akarja akadályozni, hogy Franciaországba olyan gyümölcsöt és zöldséget importáljanak, amelyet az Európai Unióban betiltott tiakloprid hatóanyagú növényvédőszerrel kezeltek. A kormányfő emellett "egyértelmű európai szintű jogalkotást sürgetett annak meghatározására, hogy mi a szintetikus hús", amelyet állati szövetsejtekből állítanak elő, és nem engedélyezett Európában. Gabriel Attal azt is szorgalmazta, hogy az Európai Unióba irányuló ukrán gabonaszállítások korlátozásának kérdéséről is legyenek tárgyalások.

A miniszterelnök azt is megígérte, hogy megerősíti az áruházláncok, a forgalmazók és az agráripari vállalkozások közötti ádáz árháborúban a gazdák jövedelmét védő hatályos törvényt. Bár a bejelentéseket követően a francia mezőgazdasági termelők többségi szakszervezetei a stratégiai útvonalakon felállított blokádpontok feloldására szólítottak fel, a radiálisabb szervezetek egész hónapban folytattak kisebb tiltakozóakciókat. Pénteken két különböző traktoros felvonulás vonult végig Párizsban mintegy harminc járművel, a szombat reggel nyíló mezőgazdasági szakvásár helyszíne felé. Az FNSEA elismerte, hogy az idei kiállítás "kifejezetten politikai esemény" lesz, ugyanakkor azt is szeretné, ha az esemény megmaradna az ágazat "ünnepi találkozójának", amelyet a kilenc nap alatt évente több mint 600 ezren keresnek fel.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gazdálkodó, kormány, gazdálkodás, gazdálkodók, tüntetés, ukrán, gazdák, francia, környezetvédő, gazdatüntetés,