Véget ér egy korszak: óriási változás jön a magyar földeken

Kovács Nóra2024. február 23. 06:02

Fel kell készülni arra, hogy sokkal gyakrabban és akár egyre többféle kártevő fog kihívást okozni a jövőben a magyar termelőknek, ráadásul jóval kevesebb klasszikus értelemben vett könnyen használható növényvédőszer lesz a piacon - közölte az Agrárszektorral Posta Donát, a Porfolio Csoport 2023-as Év agrárinnováció díjának nyertese, a SMAPPLAB Kft. egyik alapítója. Hozzátette, mindezek következtében nagy ütemben jelennek meg más jellegű biológiai szerek, mint új megoldások a piacon, ugyanakkor az is elmondható, hogy a bőesztendők esetén kevésbé vannak rákényszerülve az újításra a szereplők, ám amikor szűkülnek az árrések, akkor fontosabbá válik a költségek optimalizálása. Kiemelte, most ugyan a kártevők állnak nyerésre, de a SMAPPLAB azért jött létre, hogy segítse a megfigyelésüket, az előrejelzésüket, illetve az ezen alapuló döntéstámogatást a gazdák számára.

Régebben sokkal több választásuk volt a gazdáknak a kártevők elleni növényvédelemben, főleg a széles hatásspektrumú rovarölő szerek terén, amik segítségével hatékonyan lehetett fellépni a károsítók ellen, ennek a korszaknak azonban kezd vége lenni - tájékoztatta az Agrárszektort Posta Donát. Sorban vonják ki azokat a szereket a piacról, amivel lazább időzítés mellett jó eredményeket lehetett elérni, illetve megfigyelhető egy olyan trend is, hogy a növekvő átlagos hőmérséklet hatásaként egyre több rajzása detektálható a kártevőknek egy szezonon belül - hangsúlyozta a szakértő. Mindezek azt jelentik, hogy fel kell készülni arra, hogy sokkal gyakrabban és akár egyre többféle kártevő fog kihívást okozni a gazdáknak, illetve egyre kevesebb klasszikus értelemben vett könnyen használható növényvédőszer lesz a piacon. Ugyanakkor más jellegű biológiai szerek nagy ütemben jelennek meg, mint új megoldások a piacon.

Ahogy Posta Donát elmondta, a biológiai növényvédő szerek felhasználása az eddig jól bevett szokások alapján sok esetben nem a várt eredményt érik el, de ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lennének hatékonyak, mindössze arról van szó, hogy a biológiai szerek kijuttatásakor más jellegű körültekintésre van szükség. Mivel ezek élő szervezetek vagy olyan molekulák, amelyek a mesterségesen előállított kémiai molekulákhoz képest a természeti hatásokra hamarabb vesztik el a hatékonyságukat, a kijuttatás időzítése felértékelődik.

A SMAPP LAB-et azért hoztuk létre, hogy a kártevők megfigyelését, előrejelzését és az ezen alapuló döntéstámogatást mindenki számára elérhetővé tegyük és elérhető áron segítsük a megfelelő permetezési időkapuk meghatározását. A gazdáknak napról napra újabb nem várt kihívásokra kell a lehető legjobb válaszokat adniuk, a mi célunk pedig az, hogy a kártevők elleni növényvédelem terén levegyük a vállukról a terhet a folyamatosan változó egyre nehezedő körülmények között.

Mire költenek most a gazdák?

A SMAPP LAB csak akkor lehet sikeres, ha a gazdák befektetésre vetített megtérülését növeljük, tehát segítjük őket abban, hogy okszerűvé váljon a növényvédelmük és több nyereséget tudjanak realizálni a növekvő termésmennyiséggel, illetve az optimális költség oldallal. A szakember szerint az agráriumban jellemző értékesítői kultúra miatt a gazdák jelentős része az újabb technológiák esetén arra asszociál, hogy megint le akarják nyúlni, emiatt nehéz az új innovációkkal megismertetni őket. A társalapítótól lapunk megtudta, hogy a gazdaságokkal, akikkel együtt dolgoznak az a közös céljuk, hogy a termelő el tudja kezdeni okszerűvé és nem programszerűvé tenni a növényvédelmét.

A legtöbb ügyfelünk az előfizetésére viszonyítva éves szinten minimum tízszeres megtérülést könyvelhet el.

Sokan nyitnak az új felé

Számtalan kihívás vár a gazdatársadalomra, aminek egy részére lehet ugyan számítani, de van olyan, ami váratlanul érkezik. Az minden iparágra elmondható általánosságban, hogy a bőesztendők esetén kevésbé vannak rákényszerülve az újításra a szereplők, de amikor szűkülnek az árréssek, akkor egyre fontosabbá válik a költségek optimalizálása, valamint a termelékenység javítása. Az egyre növekvő inputárak hatására egyre több gazda kezdi el keresni azokat a megoldásokat, aminek a segítségével hatékonyabbá tudja tenni a termelését.

Az elmúlt években elkezdett több fejlesztésünk is beérett, aminek köszönhetően elértük azt az árazási pontot, ahol olcsóbbá válik digitálisan monitorozni, mint manuálisan, az ár mellett pedig jobb minőségű és könnyen felhasználható információhoz jutnak az ügyfeleink. Az idei évtől kezdve minden feromon alapú digitális kártevő monitoring szolgáltatásunk elérhető egy egyszeri 49 eurós befektetés, és utána, egy éves 29 eurós éves előfizetés mellett. Ezt lebontva szabadföldi zöldségek és gyümölcsök esetén hektáronként kevesebb, mint 6000 forintot jelent, a szántóföldi kultúrák esetén pedig kevesebb, mint 500 forintot

- tájékoztatott Posta Donát. Hozzátette, tapasztalataik alapján Magyarországon az almamoly, a tarka szőlőmoly, illetve a gyapottok bagolylepke az a három kiemelkedő kértevő, ami megfigyelhető hatékonyan feromon alapú csapdával, és jelentős gazdasági kárt tud okozni. Ezek alapján a legtöbb ügyfelük almában, szőlőben, paradicsomban, paprikában, csemegekukoricában és hibrid kukoricában van.

Egyelőre a kártevők állnak nyerésre

Megnézve az agráriumot madártávlatból az látszik, hogy a gazdák nagyon sok külső faktornak vannak kitéve, amelyek felgyorsulva változnak, gondolok itt például a klímaváltozásra, az inputanyagok kivonására vagy felvásárlási árak kiszámíthatatlanságára. Mi ezen belül egy területen mindenképpen a világ legjobbjaivá szeretnénk válni, ami nem más, mint a kártevők elleni növényvédelem döntéstámogatása, mert jelen pillanatban a kártevők állnak nyerésre

- hangsúlyozta a szakember. A FAO statisztikája szerint a kártevők éves szinten 70 milliárd euró értékű termést pusztítanak el, ami megközelítőleg megegyezik annyi élelmiszerrel, amit 1 milliárd ember fogyaszt el évente, ráadásul ez a szám évről évre folyamatosan nő.

A mi feladatunk, hogy a lehető leghamarabb eljussunk a legtöbb olyan országba, ahol ezt a jelentős mennyiségű kártételt elszenvedik a gazdák. Nagyvonalakban az összefüggés egyszerű: ahol melegebb a hőmérséklet ott nagyobb kártétel keletkezik a termésben. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
növénytermesztés, alma, kukorica, növényvédelem, agrárium, növényvédő-szer, innováció, klímaváltozás, permetezés, kártevő, inputanyag, év-agrárinnovációja,