Itt van a nagy terv: ez várhat a méhészekre Magyarországon

agrarszektor.hu2024. március 4. 11:03

A kormány hivatalos honlapján megjelent a méhészeti ágazatban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások 2024-2027. évi
igénybevételének szabályairól szóló rendelet tervezete. Ezt az Agrárminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta, a vélemények beküldésére azonban csak néhány nap áll a lakosság rendelkezésére.

Jelen tervezet a méhészeti ágazat módosított KAP Stratégiai Terv szerinti támogatásának 2024-2027. évi végrehajtásához szükséges jogi háttér kidolgozását tartalmazza. A rendelet kitér a támogatható albeavatkozások és támogatási célok, a támogatások igénybevételének általános feltételeit, valamint a kedvezményezettek körének változásaira. A rendelet emellett tartalmazza a támogatás forrására és folyósítására vonatkozó új szabályokat is.

A kormány ezúttal sem biztosított túl sok időt a lakosságnak a tervezet véleményezésére. Az észrevételeket, javaslatok megtételére mindössze néhány nap áll a rendelkezésre, azokat 2024. március 9-ig lehet beküldeni a kozigazgatasiegyeztetes@gfm.gov.hu e-mail címre. A rendelet, annak parlamenti elfogadása esetén a kihirdetését követő nyolcadik napon fog hatályba lépni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
méhészet, agrártámogatás, egyeztetés, rendelet, tervezet, támogatások, ágazati-támogatás, méhészkedés, jogszabálymódosítás, méhészek, méhészeti támogatás,