Kivéreztetve: évtizedek óta nem volt ekkora mélyrepülés a magyar húsiparban

agrarszektor.hu2024. március 6. 12:04

Az elmúlt 25 évben nem volt ekkora visszaesés az élelmiszeriparban. A húsipar pedig még nagyobb visszaesést produkált. 2023-ban a húsfeldolgozás és -tartósítási ágazat termelésének volumenindexe 15,7%-os visszaesést mutat, míg a húskészítménygyártás 14,4%-osat. Ilyenre szintén nem volt példa az elmúlt 25 évben - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetsége társadalmi elnöke a budapesti sajtótájékoztatójukon. Ráadásul a húsipart és a sertésipart számos más probléma is sújtotta és sújtja, így koránt sincsenek könnyű helyzetben a termelők.

Dr. Nemes Imre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az afrikai sertéspestis 2018 áprilisában jelent meg Magyarországon. A fertőzött állományokat fel kell számolni, a húsok pedig nem kerülhetnek közfogyasztásra. Itthon a sertéseket és a vaddisznókat érinti a gyilkos kór, házi sertésben nem fordult elő, de nagyon fontos intézkedéseket kell betartania az állattartóknak annak érdekében, hogy ez így is maradjon. 

A hatóságnak a fertőzött területeken évente kétszer felül kell vizsgálnia, számos laborvizsgálatot is folytatnak folyamatosan. A "Termőföldtől az asztalig" uniós stratégia egyik kiemelt témája az antibiotikumok csökkentett használata. Magyarországon sok antibiotikumot használnak ebben az ágazatban, az EU-ban az egyik legtöbbet. Ezeket sokkal nagyobb mértékben kell majd csökkenteni. Azt látjuk, hogy a sertéságazat jelentős antibiotikum-felhasználó, még a baromfiágazatnál is többet használnak. Kritikusan fontos antibiotikumok csökkentése még inkább prioritás mindenki számára, ebben viszont jobban állunk. 

A szakember továbbá kiemelte, hogy a magyar élelmiszerek és a magyar sertéshús biztonságos, a Nébih folyamatosan ellenőriz. 

Látni-e már a fényt az alagút végén a húsiparban?

Éder Tamás előadása során kifejtette, hogy tavaly az élelmiszeripar gazdasági növekedése még az ipari átlagot is alulmúlta. 

Ez szokatlan. Az elmúlt 25 évben nem volt ekkora visszaesés az élelmiszeriparban. A húsipar pedig még nagyobb visszaesést produkált. 2023-ban a húsfeldolgozói -és tartósítási ágazat termelésének volumenindexe 15,7%-os visszaesést mutat, míg a húskészítmény-gyártás 14,4%-osat. Ilyenre szintén nem volt példa az elmúlt 25 évben. Emellett a belföldi értékesítés is jelentősen visszaesett.

A szakember elmondta azt is, hogy a sertésvágás némileg csökkent, de az állománylétszám pozitív irányba mozdult. Az ágazat tavaly közel 4,5 millió sertést vágott, ez mindössze 0,9%-os csökkenést jelent. A sertéshús exportunk és importunk is csökkent tavaly, soha nem volt ilyen magas a sertés ára, mint 2023-ban. A német jegyzés elérte a 2,5 euró/kilogrammos történelmi szintet, emellett 100%-os élősertésár-növekedés ment végbe. Éder Tamás szerint ez egy brutális hatás, hiszen mindezt nem lehetett beépíteni az értékesítési árakba. A forgalomesés is óriási probléma, de a legnagyobb gond az, hogy az önköltség-növekedéseket nem lehetett beleépíteni az átadási és a fogyasztói árakba.

 

Továbbra is ott tartunk, hogy a forintárfolyam bizonytalansága óriási kockázat a rendszerben. Ez egy húsipari vállalkozásnál komoly fejtörést okoz, és ez nem jó. Az alapanyag-ellátással kapcsolatban is vannak bizonytalanságok, hiszen az ASP-veszély erősödik a horvátországi járvány miatt.

Mire van szüksége a magyar húságazatnak?

A Magyar Húsiparosok Szövetsége társadalmi elnöke szerint a reáljövedelmek, és ezáltal a hús -és húskészítmény-fogyasztás tartós és jelentős növekedésére van szükség. Ezen kívül pedig olyan patrióta, protekcionista piacvédelmi lépésekre, amelyek a hazai húsipari termékek értékesítési lehetőségeit erősítik a kül -és belpiacon egyaránt. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
magyar-termék, húsipar, sertéspestis, magyarország, állategészségügy, húsvét, sertéshús, sertéstenyésztés, húsfogyasztás, afrikai-sertéspestis, hústermék, húsfeldolgozás, állategészség, visszaesés, sertéstenyésztő, hústermelés, állatbetegség,