Egyre nehezebb ezeknek a termelőknek: óriási a nyomás rajtuk

agrarszektor.hu2024. március 26. 11:01

Németországban minden évben hagyományosan Rajna-vidék-Pfalz tartományban szedik az év első spárgáját. Ez 2024-ben március 12-én következett be.

Idén március 12-én szedték a Németországban legkorábbinak számító “Pfälzer Spargel” első tételeit, igaz, csak nagyon kis mennyiségben. Ezek a tételek nem is kerülnek piacra, hanem olyan éttermek vásárolják meg, akik vendégeiket a koraiság varázsával csábítják - írta meg a FruitVeB. A tartományban a 21 termelőt (összesen 650 hektár) tömörítő Pfalzmarkt eG képviselői szerint az idei termés minősége már a szezon kezdetétől kiváló, és közleményük szerint “húsvétra igenis lesz német spárga a piacokon”.

Rajna-vidék-Pfalz tartományban a talaj és a német mérce szerint enyhének tekinthető éghajlat miatt ideálisak a körülmények a spárga termesztéséhez, a koraiságot pedig fekete takarófólia és fóliaalagutak alkalmazásával érik el. A Pfalzmarkt eG gazdái a német piaci igényeknek megfelelően elsősorban fehér spárgát termesztenek, a zöld spárga aránya mindössze 8% körül van. A Pfalzmarkt eG-nél 2023-ban a teljes értékesített mennyiség valamivel több mint 871 tonna volt. Tavaly a napi betakarítási csúcs 27 tonna volt, de az 5-7 tonna közötti napi mennyiségek már alacsonynak számítottak a szezonban. Mivel a spárga kínálata rendkívül időjárásfüggő, és meleg időben a betakarított mennyiségek aránytalanul gyorsan növekedésnek indulnak, a piac egyik napról a másikra teljesen megváltozhat.

Szinte már közhely, hogy a termelők jövedelmi helyzete szempontjából minden év egyre nehezebb, ez idén sincs másként. A német spárgatermesztőkre a kötelező minimálbér emelése és a műtrágya, illetve egyéb inputanyagok tartósan magas ára miatt nagy költségnyomás nehezedik. Németországban 2024-ben a kötelező minimálbér 12,41 eurós óradíjat (4925 Ft/óra, azaz csaknem 5000 Ft) jelent, ezzel Luxemburg, Hollandia és Írország mögött a németek a negyedik helyen állnak a fizetési rangsorban az EU tagállamai között. Arra a kérdésre, hogy mit remél a szezon hátralévő részétől, Hugo Da Mota, a Pfalzmarkt eG egyik vezetője a következőket mondja:

A jó spárgaszezon az, amikor a vásárlói kereslet és a termelői kínálat a lehető legjobban egybeesik a szezon során, és mindkét oldal egyformán jól jár: az egyik a termék elérhetősége, a másik a termelői árak vonatkozásában.

Németországban az AMI információi szerint 2023-ban a teljes spárgafogyasztás 83%-át sikerült hazai termékekből fedezni. Ez német viszonylatban a többi zöldség- és gyümölcsféléhez képest kifejezetten magas aránynak számít.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
fruitveb, németország, szezon, önköltség, spárga, spárgatermesztés, spárgatermés,