A tárcavezető ismertette, hogy a támogatási jogcímek, a forráskeretek, valamint a jogosultság feltételei és a kötelezettségek a korábbi Magyar Méhészeti Nemzeti Program eddig jól működő intézkedéseinek folytatását jelentik - írja közleményében az Agrárminisztérium. A 2024-2027. évi végrehajtási időszakban a program európai uniós és a hazai társfinanszírozás mellett 14 támogatási területet tartalmaz, összesen évi 3,118 milliárd forint keretösszeggel. A források méhészeti tudásátadásra, technikai segítségnyújtásra, a méhészeti ágazat versenyképességének fejlesztésére, és a méhészeti marketingre is fordíthatók. Az egyes jogcímek, eszközök körét és a támogatási jogcímek forráskeretét, valamint a jogosultság feltételeit és kötelezettségeit részletesen tartalmazza a jogszabály - tette hozzá.
Nagy István kitért arra is, hogy a méhészeti tudásátadás és technikai segítségnyújtás keretében hazai, illetve nemzetközi szakmai rendezvények szervezése és azokon való részvétel, szakmai tanulmányutak, méhészeti képzések, ismeretterjesztés, a szakmai szervezetek, valamint a szaktanácsadók tevékenysége, illetve a méhegészségügyi és környezetterhelési vizsgálatok is részesülhetnek támogatásban. A források emellett felhasználhatók még a méhészeti marketing területen a piaci termékek ellenőrzésére, kommunikációs, promóciós tevékenységekre, valamint azok országos koordinálására. Lehetőség nyílik a versenyképesség fejlesztése terén a méhészeti szervezetek eszközbeszerzésére, a méhészeti tevékenység folytatásához és a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök vásárlására, a méhkártevők és kórokozók elleni védekezésre, illetve az ellenőrzött tenyészanyag beszerzésére is - sorolta a miniszter.
Tájékoztatása szerint a támogatási kérelmeket legkorábban március 31-én, vasárnap lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz, elektronikus úton, támogatási célonként külön-külön, a MÁK honlapján közzétett közleményben foglaltaknak megfelelően.