Itt az infláció hatása: lemondtak a márkáról a magyar vásárlók

agrarszektor.hu2024. április 11. 18:16

Erősödik a saját márkás és kényelmi termékek szerepe Magyarországon, illetve egyre jobban kell koncentrálniuk a kiskereskedelmi szereplőknek az egészségtudatos termékekre is - hangzott el a Pénzcentrum által szervezett RETAIL DAY 2024 konferencián. A kiskereskedelem általános helyzetéről és nehézségeiről szóló kerekasztal-beszélgetésen szó volt többek között arról is, hogy az embereken most az látszik, hogy többször is meggondolják, megveszik-e az adott terméket, tudatosabban vásárolnak. 

Mint azt Madár István, a Portfolio vezető elemzője a RETAIL DAY 2024 konferencia makrogazdasági kitekintőjében összefoglalta, mostanra véget értek a gazdaság nagy sokkjai: az energiaárak visszaestek, az élelmiszerinfláció megállt, a reálbérek elindultak felfelé, megindultak a költések, a kamatok csökkennek, tehát külső egyensúly helyreállt, a forint stabilizálódott. Nagy kérdés, hogy most már jöhet a jóvilág? Egyelőre a karakteres gazdasági élénkülés még várat magára. Másfél éve a magyar gazdaság recesszió állapotában van, a lendület nem látszik - írja a Pénzcentrum. A szakember kiemelte, a kiskereskedelemben 2019-van, gyakorlatilag az 5 évvel ezelőtti szinten vagyunk, nem növekszik a forgalom. Ettől függetlenül a kiskereskedelmi forgalom el fog kezdeni növekedni az idei évben a közgazdasági modellek szerint.  Madár István szerint a kiskereskedelmi különadótól egyelőre még nem köszönhetünk el, velünk marad a következő évben is.

Mi a helyzet a kiskereskedelmi szektorban? 

A kiskereskedelmi szektor romló számairól beszélt elsőként Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. elnök-ügyvezető igazgatója, aki megerősítette, hogy lassabban indult az év, mint arra számítottak, várják, hogy fellendüljön a költés. Vannak jó jelek, hiszen a vásárló ott van a boltokban. Árucsoportonként nincsenek különbségek, hasonlóan alakulnak a számok. Az általános bizalmi hangulata egy ötös skálán 2-es.

Lucenko Viktória, az Auchan Magyarország vezérigazgatója a hangulatra inkább 3-ast mondott, tehát bizakodóbb. Mint elmondta,

a tavalyi évben a vásárlók inkább jellemzően megtakarítottak, az emberek főleg csak élelmiszert vettek, de idén a jó idő meghozza a vásárlási kedvet. Az idei évben van egy minimális változás, hiszen van végre lehetőség a valós képet látni, nem az infláció miatt nő a kosárérték, hanem mert többet vásárolnak, több terméket az emberek.

A saját hangulata már inkább 4-es, de az eredmények alapján inkább 2-es, ám az látszik, hogy kifelé jövünk a válságból, a tavalyi év után egy kicsit jobbra készül mindenki - fejtette ki Várkonyi Balázs, az Extreme Digital, alapítója, Vatera és Jófogás ügyvezető igazgatója. Bizonyos területek elindultak felfelé, de általánosságban mondható, hogy az online piac megállt, persze a tendencia növekszik 5-8 éves távlatban. Látszik az emberek habitusán, hogy többször is meggondolják, megveszik-e az adott terméket, tudatosabban vásárolnak. 

Az állam szerepvállalásáról is kérdezték Heiszler Gabriellát, hiszen most nem feltétlenül barátságos az állami szabályozási környezet: a SPAR a középpontban van. "Egy viharba kerültünk," egy két hét múlva esedékes sajtókonferenciára ígért további részleteket. A szabályozási rendszer változása oldhatja meg a jelenlegi problémát, hogy ne kelljen naponta böngészni a jogszabályokat. 

A kerekasztal-beszélgetésben elhangzott többek között az is, hogy a magyar KKV-kat online sokkal jobban is lehetne védeni:

A külföldi identitású cégek dinamikusabban nőnek, mint a magyar cégek. A döntések mögé erőteljesebben kellene bevonni a szakmát, akár pozitív diszkriminációt is megérdemelnének a magyar cégek

- fejtette ki Várkonyi Balázs. Lucenko Viktória bízik a vásárlókban, szerinte a magyar vásárló a minőség alapján majd meghozza a döntését. 

Mi kell most a vásárlóknak?

A panel résztvevői szerint egyre inkább erősödik a saját márka szerepe, mely az árrést ugyan gyilkolja, de a fogyasztók szeretik, és ezért fennmarad. Óriási piaci lehetőség még a kényelmi termékekben van, a félkész termékekben, illetve az egészségtudatos termékekben, egyre erősebben kell koncentrálni ezekre a termékekre. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, kereskedelem, infláció, egészség, kiskereskedelem, jogszabály, magyarország, energiaár, vásárlás, egészségtudatos, pénzcentrum.hu,