Nagy a baj ebben a magyar térségben: kipusztult a növényállomány

MTI
Április közepén megkezdődik a kukorica, a napraforgó és a szója vetése Zala vármegyében. A kukorica tervezett vetésterülete csaknem 30 ezer hektár, a napraforgóé pedig meghaladja az 5 ezer hektárt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vármegyei elnöke.

A gazdálkodók csaknem 12 ezer hektáron szóját szeretnének termelni. A vetési szándék szerint 700 hektáron cukorrépa, közel 600 hektáron pedig zab kerül a földbe - jelezte Sabján Krisztián. Tavasz elején az árpát közel 2 ezer hektáron, míg a búzát 225 hektáron vetették el. A vármegyében több mint 20 ezer hektáron őszi búzát, közel 10 ezer hektáron pedig káposztarepcét termelnek - ismertette a NAK vármegyei elnöke. Az őszi vetésű gabona és a káposztarepce a megfelelő mennyiségű csapadéknak köszönhetően szépen fejlődik. A vármegye dél-nyugati részén azonban - a belvízzel érintett területeteken - rossz állapotban van, illetve kipusztult az állomány - fűzte hozzá Sabján Krisztián. Összegzése szerint a teljes vetésterület 70 százaléka jó, 20 százaléka közepes, 10 százaléka pedig gyenge képet mutat Zalában.

Az aktuális munkákról elmondta, a kalászos táblákon a tavaszi fejtrágyázást és a gyomirtási munkákat végzik. A túl korai felmelegedés miatt a gazdák kiemelt figyelmet fordítanak növényvédelemre, ugyanis szeretnék megelőzni a rovarkártevők elterjedését. A gabonabetegségek közül eddig a rozsda és a levélfoltosság fertőzés jelent meg a táblákon. Az árpaföldeken a barna és a hálózatos levélfoltosság tüneteit tapasztalták. A repce állományokban is zajlik a gombabetegségek és a rovarkártevők elleni védekezés. Az olajos növény fejlettségi szintje változatos képet mutat; a legtöbb állomány zöld- és sárgabimbós állapot közötti állapotban van - mondta el Sabján Krisztián.  

Címlapkép forrása: MTI/Balázs Attila

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?